Szakmai kerekasztal

Emberkereskedelem elleni küzdelem

Fotó: police.hu
police.hu
2019.11.20. 11:24

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya - az Országos Rendőr-főkapitányság koordinálásával - szakmai kerekasztal megbeszélést tartott, az emberkereskedelem elleni közös küzdelem érdekében, november 19-én Győrben.

A rendezvényen – többek között – az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának szakembere ismertette a szervezet tevékenységét, az emberkereskedelem visszaszorítása, megelőzése érdekében végrehajtott programjait, eddig elért eredményeit. A résztvevők esetmegbeszéléseket folytattak és egyeztették a további közös feladatokat. A megbeszélésen a rendőrség mellett részt vettek a bíróság, az ügyészség, a kormányhivatal, önkormányzatok, gyermekvédelmi intézetek és civil, valamint egyházi szervezetek képviselői is.

Szakemberek találkoztak
Fotó: police.hu

A program célja az emberkereskedelem elleni közös küzdelem érdekében történő együttműködés és kommunikáció élénkítése mellett, az emberkereskedelem áldozatainak segítését célzó mechanizmus megyei szintű megvalósítása az érintett szervezetek részvételével.

Az áldozattá válás megelőzése érdekében a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei az alábbiakat tanácsolják:

  • Ne higgyen a túlságosan csábító ajánlatoknak, csakis megbízható és ellenőrizhető állásajánlatokra jelentkezzen!
  • Mielőtt igent mondana egy külföldi állásajánlatra, előtte szerezzen be információkat a munkaadóról és a várható munkakörülményekről!
  • Nyelvtudás nélkül semmiképpen ne vállaljon el külföldi munkalehetőséget!
  • Gyanakodjon, ha egy külföldi munkalehetőségről szóló hirdetésben „könnyű” vagy „erotikus” munkát ígérnek, nem elvárás sem a nyelvtudás, sem a szaktudás!
  • Legyen mindig Önnél a magyar nagykövetségek, konzulátusok és a rendőrségnek a telefonszáma, továbbá azon segítő szervezetek elérhetősége is, ahová baj esetén fordulhat!
  • Hozzátartozójának hagyjon otthon fénymásolatot az útleveléről, személyi igazolványáról, valamint egy nem túl régi fotót magáról!
  • Mindig tartsa magánál személyes iratait. Amennyiben hivatalos ügyeinek intézésébe más személyt is bevon, iratait ne adja át neki, az ügyintézésnél Ön is személyesen legyen jelen!
  • Mindig tartalékoljon annyi pénzt, amennyiből haza tud utazni és ne engedje, hogy anyagi függőségben és kiszolgáltatottságban tartsák!
Kapcsolódó témák: #rendőrség |