Széchenyi István Egyetem

Az egyetem is segít a háború elől menekülő hallgatóknak

Fotó: Depositphotos
Győr+
2022.04.28. 09:51

Magyarország és a győri Széchenyi István Egyetem egyaránt fontosnak tartja, hogy a vészhelyzeti, azonnali segítségnyújtás mellett hosszabb távon, tanulmányaik folytatását lehetővé téve is támogassa az Ukrajnából menekült ukrajnai és nemzetközi hallgatókat.

Ez derült ki dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettesének, a Magyar Rektori Konferencia Nemzetközi Bizottságának elnökének előadásából az ENSZ Közkapcsolati Osztályának „Az ENSZ Akadémiai Hatása” (UNAI) elnevezésű programja által szervezett rendezvényen.

Az egyetemek által az ukrajnai háború humanitárius hatásaira adott válaszokról rendezett információcserét az ENSZ Közkapcsolati Osztályának UNAI programja. Ez, valamint az ezt felügyelő Globális Kommunikációs Főosztály az ENSZ titkárságához tartozik, és António Guterres főtitkár irányítása alatt áll. Az online formában lebonyolított esemény moderátora Omar Hernández, a UNAI programmenedzsere volt, míg a köszöntőt Dana Sleiman, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) New York-i irodájának vezető munkatársa és Robert Skinner, a UNAI igazgatója, a Közkapcsolati Osztály osztályvezető-helyettese tartotta.

A programon a Bukaresti Egyetem, a varsói Lazarski Egyetem, valamint az egyesült királyságbeli De Montfort Diákszövetség képviselői mellett dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi rektorhelyettese, a Magyar Rektori Konferencia Nemzetközi Bizottságának elnöke az Ukrajnából menekült nemzetközi és ukrajnai hallgatóknak nyújtott magyar segítségről tartott előadást. Kifejtette: minden magyarországi felsőoktatási intézmény együttműködik a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, amelyek feladata a humanitárius erőfeszítések koordinálása. Hozzátette: a vészhelyzeti, azonnali segítségnyújtás részeként kollégiumokban helyezték el a menekülteket, akiknek ételt, italt, ruhát, tisztálkodási szereket biztosítottak. Jótékonysági adománygyűjtést is szerveztek számukra.

„A Széchenyi István Egyetemen indiai és nigériai hallgatói csoportokat láttunk vendégül, míg a Magyarországra érkezők között rajtuk kívül a legtöbben ghánai, egyiptomi, iráni, pakisztáni és ukrán egyetemisták voltak” – részletezte dr. Lukács Eszter. Az érkezők 63 százaléka úgy döntött, hogy visszatér származási országába, a többiek pedig Magyarországon maradtak, vagy más európai országokba utaztak tovább. A rektorhelyettes megjegyezte: az érintett országok budapesti nagykövetségei 3-5 nap alatt tudták megszervezni a fiatalok továbbutaztatását, így az ideiglenes szállás jelentős segítséget jelentett számukra.

Dr. Lukács Eszter beszámolt arról is, hogy hosszú távú segítségnyújtás keretében ghánai, egyiptomi, iráni, pakisztáni és ukrajnai hallgatók kaptak lehetőséget arra, hogy magyar felsőoktatási intézményekben fejezzék be tanulmányaikat, amire a Students at Risk (Hallgatók veszélyben) elnevezésű program jött létre. Emellett az európai Erasmus-programot vehetik igénybe azok, akik rövidebb képzési formát választanának: a magyar kormány 500-500 ösztöndíjas helyet ajánlott fel ukrajnai és korábban Ukrajnában tanuló nemzetközi hallgatóknak. A rektorhelyettes ismertette azt is, hogy a magyarországi továbbtanulást választó menekültek 79 százaléka korábban orvosi tanulmányokat folytatott Ukrajnában, míg a fennmaradó 21 százalék fogorvosi, gyógyszerészeti, mérnöki, gazdaságtudományi és informatikai szakokra járt. A Széchenyi István Egyetem öt alap- és kilenc mesterképzésre – közgazdasági, mezőgazdasági és mérnöki szakokra – tud felvenni hallgatókat.

Dr. Lukács Eszter összehasonlításként elmondta, hogy Magyarországon jelenleg 39 ezer külföldi hallgató tanul a felsőoktatási intézményekben, ami az Ukrajnából érkezőkkel együtt 40 ezerre emelkedik. A magyar felsőoktatás hallgatóinak összlétszáma jelenleg 273 ezer, a jelenleg zajló felvételi eljárásban pedig 99 ezren próbálnak bejutni valamelyik egyetemre. „Ez azt jelenti, hogy az Ukrajnából menekült hallgatóknak felajánlott kvóta a magyar felsőoktatási rendszerbe belépni kívánó új jelentkezők egy százalékát teszi ki” – húzta alá a rektorhelyettes.

Nyitókép: Despositphotos