Könyvtárból közösségi csoda – Arany Érdemkereszt dr. Horváth Sándor Domonkosnak

Földvári Gabriella Fotó: Marcali Gábor
2025.10.26. 19:00

Dr. Horváth Sándor Domonkos a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült augusztus 20-a alkalmából. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatójának vezetésével az intézmény az elmúlt években nem csupán a tudás és a kultúra otthona, hanem egyben élő közösségi tér is lett, ahol generációk találkozhatnak és kapcsolódhatnak egymáshoz.

Hogyan tudta meg, hogy megkapja ezt a magas rangú kitüntetést és mit szólt hozzá?

Az átadás előtt két hónappal kaptam a miniszterelnöki hivataltól egy levelet, hogy elfogadom-e a kitüntetést, amennyiben megítélik. Majd az ünnepség előtt húsz nappal értesítettek, hogy megítélték számomra a díjat, és hogy mikor és hol kell megjelennem, átvenni. Az átadást követő napok voltak igazán különlegesek számomra – rengeteg gratulációt és visszajelzést kaptam, amit ezúton is hálásan köszönök!

Ha nem lenne mögötte 40 év munkám, akkor ez a díj valójában csak 40 gramm fém és 10 gramm szövet lenne. A négy évtizedből 34 évet vezetőként, 10 évet igazgatóhelyettesként, 24-et igazgatóként tevékenykedtem, de őszintén vallom: az eredmények mögött mindig egy csapat áll. Hiszem, hogy mindannyiunknak megvan a maga emberi méltósága, amit tiszteletben tartva tudunk jól együttműködni.

A könyvtár az elmúlt évtizedekben rengeteget fejlődött – köszönhetően önnek. Mi az, ami a folyamatos megújulásra ösztönzi?

Egykori főnököm szavait idézném: a munka titka, hogy elvégezzük. Mivel nap mint nap közpénzből működünk, fontos, hogy figyeljük a társadalmi igények változását, és ehhez igazítsuk szolgáltatásainkat. A célom, hogy a könyvtár szerethető, befogadó közösségi tér legyen.

Érdemes tudni, hogy a Covid előtt évről évre csökkent a könyvtár látogatottsága, ahogyan országos szinten is, azonban a járvány után fordulat történt: folyamatosan növekszik az olvasás népszerűsége. Azért, hogy szerethető legyen a könyvtár, sokat tettünk az elmúlt időszakban. A központi épületünk kívül-belül megújult, a Kisfaludy Károly Könyvtár megújulására is büszkék vagyunk, itt, az épület harmadik emeletén tervezzük egy ifjúsági tér kialakítását, a középiskolás korosztályt célozva. Jelenleg a szabadhegyi könyvtár szépítésén munkálkodunk és a jövőben folytatni kívánjuk a fiókkönyvtárak megújítását. A két könyvkölcsönző-automata mellett pedig egy harmadikat is kihelyezünk még az ősz folyamán Adyvárosban a könyves telefonfülke mellé, és ha minden igaz, egy éven belül Bácsán is megjelenünk könyvautomatával és rendezvényekkel is.

Igazgató úrról tudni, hogy folyamatosan tanul, újabb és újabb diplomákat szerez.

Úgy vélem, nem elsősorban a lexikális tudást kell felhalmozni, hanem a gondolkodási képességet, készségeket bővíteni. Én erre törekszem. Hihetetlen élvezetet jelent számomra, amikor új és új szempontokat ismerek meg, és ezáltal újabb és újabb megvilágításból látom a világot.

Hol lesz a helye a díjnak?

Az irodám falán már ott van a Pro Urbe Győr díj és a Szinnyei József-díj oklevele, így a Magyar Arany Érdemkereszt otthonomban kapott méltó helyet.