Tisztelgés Szűk Ödön és Szűk Norbert előtt

Apa és fia diadala

Fotó: Ács Tamás
Földvári Gabriella
2021.06.02. 21:20

Szük Ödön fotóriporter születésének 80. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállításra szólt a meghívó, a Triangulum Galériába, melyet festőművész fia, Norbert kezdeményezett, emléket állítva ezzel is édesapjának. A sors azonban közbeszólt.

Szük Norbert már nem lehetett ott a szerdai emlékkiállítás megnyitón, betegsége leküzdötte őt, az előző napon. Így az esemény egyben emlékező búcsú is volt apától és fiától.

„Szomorúan, de ünnepélyesen emlékezünk apára és fiára e kiállításon” – hangsúlyozta Kálmán Imre püspöki irodavezető a megnyitón. A Triangulum Galéria 2018 tavaszán nyílt meg, a fotós azonban ezt már betegsége miatt nem láthatta. Életművéből most a győri önkormányzat és a Szent László Látogatóközpont közösen állította össze a tárlatot, szedte csokorba a fotókat, hogy bemutassák Győrnek a sokszínűségét a fényképész lencséjén keresztül a látogatóknak.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester először Szük Norbert barátjáról emlékezett meg, arról a példaértékű művészről, akinek ars poeticája az volt, hogy „toljuk az emberek arcába azt, amit láttatni akarunk.” Az utcára vitte a művészetet, megmutatta tehetségét, beszéltek róla az emberek és sok művész irigyelte is ezért.

„Szűk Ödön, vagy Dönci, Dönci bácsi, vagy Ödi, – ki hogyan hívta, jelenség volt Győrben, amellett hogy kiváló fotóművész, fotográfus volt, jellemző volt rá, hogy nemcsak meglátta, hanem gyakran megszervezte a pillanatot.” – fogalmazott a polgármester. Fontos volt Szük Ödön számára, hogy amit kiad a kezei közül, az tökéletesen visszaadja az érzelmeket, azt, amit ő látott, és amit láttatni akart a nézővel. A megyei napilap fotósaként is művészien adta vissza a hétköznapi egyszerű eseményeket, – ezen a kiállításon sok ilyen fotóval találkozunk – hívta fel a jelenlévők figyelmét dr. Dézsi Csaba András. Végül Pió Márta a fotós egykori munkatársa, barátja elevenítette fel a közös emlékeket, sztorikat.

A tárlat július 4-ig, csütörtöktől vasárnapig 10-18 óra között, az érvényben lévő járványügyi szabályok betartásával, védettségi igazolvánnyal látogatható!

Galéria: Ács Tamás

Korábban írtuk:

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #gyász | #Győr | #Kultúra |