
Megkezdődött Győrben az egynyári és évelő virágok kiültetése. Az akció indításaként anyák napján a gyerekek szüleikkel, nagyszüleikkel együtt ültethettek virágot a Rába-parton, a Szent István szobor melletti ágyásban. Az eseményre kilátogatott Sárkány Péter, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója is, aki köszöntötte az édesanyákat.
A Szent István szobor melletti ágyást a bordólevelű díszcsalánnak, a fehérvirágú begóniának és a zöld papagájfűnek köszönhetően a nemzeti lobogó színei díszítik. A mintegy 1600 tő kiültetését anyák napján több mint száz gyermek és szüleik is segítették, az általuk elültetett virágok mellé kis táblákra a résztvevők neve is felkerülhetett.

A Győr-Szol Zrt. május 4-én ezzel az anyák napi eseménnyel kezdte meg Győrben az egynyári és évelő virágok kiültetését a városi virágágyakba. Az előkészítő munkák részeként a cég dolgozói a tavaly ősszel elültetett, mostanra a díszítőértékét veszített kétnyári növények, illetve tulipán, jácint és nárcisz növények hagymáit áprilisban kiszedték a földből, majd megtörtént a virágágyak tápanyag-utánpótlása és a gépi talajmegmunkálás, rotálás.

Sárkány Péter, a Győr-Szol Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a szokásos éves virágosítási akció keretében két hét alatt összesen több mint nyolcvanezer egynyári és évelő palántát ültet el a Győr-Szol Zrt. a város közterületein. A virágágyásokba mintegy hetvenezer, a virágoszlopokba és -piramisokba kilencezer, a virágládákba négyezerötszáz növény kerül.

A munkában résztvevő mintegy 20 dolgozó egy nap alatt átlagosan 8.000 tő növényt helyez ki előre meghatározott terv és rajzok szerint a virágágyásokba.
A program keretében virágba borul Győrben többek között a Honvéd liget, az Eötvös és a Bisinger park, a Batthyány, a Kálóczy tér, a Radó sziget és a Káptalan domb. Megyeháza előtti téren és a Bisinger sétányon a szobrok körül évelő virágok is helyet kapnak.

A virágágyakba kerül például begónia, nebáncsvirág, díszcsalán, kúpvirág, papagájfű, bársonyvirág és díszburgonya. Az ültetést követően fontos feladat a virágok rendszeres öntözése, tápoldatozása, gyomtalanítása és növényvédelme.
A Győr-Szol Zrt. a virágoszlopokat, a virágládákat és a további mobil növénydekorációs elemeket is hamarosan kiszállítja a sétálóutcákba és a terekre.




























Galéria: Marcali Gábor