Ménfőcsanak

Anyák napi meglepetéssel várják a csanaki piacra látogatókat

Fotó: Vig Norbert
Győr+
2022.04.28. 19:21

Tovább folytatódik a Ménfőcsanaki Kézműves és Termelői piac. A nagy sikerű rendezvényt ezután mindig a hónap utolsó hétvégéjén tartják majd, a mostani alkalmon pedig Egészség Piac, és környezetvédelmi programok is várják az érdeklődőket.

Korábban már beszámoltunk az azóta is nagy sikerrel működő ménfőcsanaki piacról.

Most hétvégén ismét megrendezik a vásárt a Bezerédj kastélyban (Ménfőcsanak, Győri út 90.), ezúttal pedig Egészség Piaccal egybekötve.

Az Egészég Piacon ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt a kilátogatók, többek között koleszterinszint- és vércukorszint-mérés, hallásvizsgálat és anyajegyszűrés, de lehetőség lesz dietetikai tanácsokat is kérni.

Az eseményről dr. Laczkovits-Takács Tímea, a körzet önkormányzati képviselője azt mondta: ez lesz a negyedik termelői piac, és nagy az igény a városrészben lakók részéről erre. A hónap utolsó szombatja lesz ezentúl a rendszeresített időpontja ennek. Csatlakozik a helyi zöld egyesület, a Muszáj Természetvédelmi koordinációs egyesület is, akik a gyerekeknek tartanak foglalkozást, valamint a környezetvédelmi bizottság támogatásával fecskepelenka is fog készülni a piacon, erre szintén várjuk a vállalkozó szellemű lakosokat – mondta a képviselő, aki azt is elárulta: meglepetés is lesz, hiszen vasárnap anyák napja, ezért a piacra látogató anyákat, nagymamákat egy kis meglepetéssel várják majd a piacon.

Ezek mellett természetesen ahogy eddig is, most is rengeteg portékát szerezhetünk be: tojást, megjelentek most már a zöldségek, kézműves termékekkel és mézzel is találkozhatnak majd az érdeklődök.

Az Egészség Piac programjai ide kattintva, a természetvédelmi programok ide kattintva, míg a piaci programok ide kattintva érhetőek el.

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka, Zombai-Kovács Ákos