Rendőrség
Győr+
2021.11.15. 08:50

Alkoholt ivott, majd egy győri áruházban erőszakoskodott

Egy 27 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként a győri nyomozók, mert egy bevásárlóközpontban erőszakosan viselkedett.

A rendőrségre november 14-én 19 órakor bejelentés érkezett, hogy egy győri áruházban egy férfi agresszíven viselkedik a biztonsági őrrel, illetve az épület üvegét rugdossa. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy a férfi nem akarta tudomásul venni, hogy a bolt bezár, az épületet el kell hagynia, ezért a biztonsági őrrel szemben fenyegetőleg lépett fel, illetve a bevásárlóközpont biztonsági üvegét több alkalommal megrúgta, amely az ott tartózkodó vásárlókban riadalmat keltett.

Az egyenruhások a garázda személyt elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították. Ellene a helyi rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetése miatt büntetőeljárást indított. Gyanúsítottként történő kihallgatása során a nyomozóknak a férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte, majd elmondta, hogy tettét megbánta. Előadta továbbá, hogy erőszakoskodása előtt alkoholt fogyasztott, ezért nem igazán emlékszik arra, hogy pontosan mi játszódott le az áruházban, ahogy mondta: „homályos a kép.”

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #garázdaság | #rendőrség |