Áldozatok Világnapja: van segítség!

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos
2023.02.20. 10:15

Van segítség a bűncselekmények áldozatai számára, többek között ez is kiderült a napokban, a rendőrség Áldozatok Világnapjához kapcsolódó nyílt napján. A rendezvény főszervezője, a megyei rendőrség bűnmegelőzési osztályvezető helyettese kiemelte, jogi, anyagi, fizikai és pszichológiai területen is kérhetnek támogatást a bűncselekmények áldozatai, Győrben és a vármegyében is.

A Győr Pláza forgalmas, központi helyére települt ki a rendőrség, kiegészülve az áldozatsegítő szolgálat munkatársaival még péntek délután. Február 22-e, a bűncselekmények áldozatainak világnapja alkalmából szervezték az akciót, melynek célja az volt, hogy minél több embernek elmondják, van segítség, ha valaki áldozattá válik.

„Többféle, akár jogi, anyagi, fizikai és pszichológiai területen is kérhetnek támogatást a bűncselekmények áldozatai, szerencsére a folyamatos tájékoztatásnak köszönhetően egyre többen tudnak erről a dologról” – mondta dr. Forrainé Vízkeleti Éva.

Az áldozattá válás területén is nagyon fontos tényező a prevenció, a legjobb, ha minél több esetben meg lehet előzni azt, hogy bárki áldozattá váljon. A rendőrség is komoly megelőző tevékenységet folytat vármegye szerte, aminek mérhető eredményei vannak.

„Néhány éve sokkal többet beszélünk az áldozattá válásról, arról, hogyan lehet mindezt megelőzni, a prevenciós tevékenységet pedig már iskolás korban kezdjük, például a Bercsényi-iskolával több közös projektünk is volt már a témában” – tette hozzá a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezető helyettese.

A 21. század jellemzője, hogy az interneten válunk áldozatává a csalóknak. A rendőrség már erre is fel van készülve és a nyílt napon is kiemelt téma volt ez a terület. „Az elmúlt időszakban az internetes csalások kerültek fókuszba, itt a vármegyében is, a modern világ sajnos új lehetőségeket nyújt az áldozattá válás területén, most mi is külön figyelmet szentelünk a prevenciós munkának a világhálón történő áldozattá válás témájában” – fogalmazott a szakember.

Az áldozatvédelmi nyílt napon toborzótevékenység is zajlott, az érdeklődők a rendőri munkával kapcsolatban kérdezhettek meg bármit a helyszínen lévő szakemberektől.