Felemelte a győriek szívét Ákos

Fotó: Vig Norbert
Mireider Máté
2021.10.03. 08:17

A járvány előtti hagyományokhoz tért vissza hazánk egyik legismertebb művésze, és Győrben zárta országjáró turnéját. Koncertbeszámolónkat olvashatják.

Szinte idegen azt leírni, hogy visszatérünk a hagyományokhoz, ha arra gondolunk, hogy a járvány előtti és utáni szokásokról beszélünk, pedig – később visszanézve még inkább így tűnik majd valószínűleg – erről beszélhetünk: járvány előtti és utáni szokásokról.

Ákos viszont nem változtatott a jól bevált recepten: országjáró turnéját ismét Győrben zárta az előadó. A koncertet nagy várakozás övezte a közönség és a művész részéről is, ahogy korábbi interjúnkból is kiderült:

Ákos zenei pályafutása hosszú és izgalmas, generációk nőttek fel vele együtt és a zenéjén, hiszen a Bonanza Banzai a ’90-es évek kultikus zenekara volt. Az Audi Aréna közönségéből is látszott: kitartó, hűséges közönségről van szó, akik meghálálják az évtizedek munkáját.

Nem szokatlan az előadótól, hogy zeneileg kísérletezik és megújul, a változatosság mindig visszatérő elem nála (gondoljunk csak a szintirockos 2084 albumra, vagy az 50 turné akusztikus koncertjeire). Az idei, Fel a szívekkel turné az Ákostól megszokottabb rockos hangzást hozta Győrbe, és a régi dallamok továbbra is elképesztő érzelmi töltettel és hangzással bírnak. A korábbi albumokat ismerők számára kellemes meglepetés az Új törvény című szám, ami igazán karcos, ütős darab, és sokáig kimaradt a koncertekről. Értő zenehallgató szeme nem maradt szárazon a Felemel-nél; Ákos ezt a darabot édesapja emlékére írta, és talán pályafutásának az egyik legmélyebb, legemocionálisabb darabjáról beszélünk.

Galéria: Vig Norbert

Frissítő újdonságként hat a színpadon továbbra is Ákos lánya, Anna, akivel 2019 óta lépnek fel közösen. Igazán üdítő és meglepő volt ez akkor, és továbbra is megható az a kapcsolat, ami apa és lánya között van, a duetteken érződik, hogy bár különleges dolgot látunk és hallunk, csak egy bizonyos szintig szól ez a közönségnek.

A koreográfia, a színpadi jelenlét a már megszokott, nagyon magas színvonalon van. Látványos háttérelemek, a közönséget nem feleslegesen vakító fényjáték egészíti ki a zenét, ezzel pedig Ákosnál továbbra sem csak egy koncertet kap a közönség, hanem egy élményt.

Nem maradtak el az aktualitásokra reflektáló gondolatok sem, a járvány utáni időszakról szólt pár szót az énekes, aki kiemelte: mindig nagyon jó érzés visszatérni Győrbe, az idei pedig különleges, hiszen végre színpadra állhatak a járvány után. Ákos beszámolt saját személyes harcáról is a betegséggel, hosszú, 6 hetes küzdelme volt a Coviddal, és nem titok; volt, hogy a feleségének már azt mondta; “inkább a fekete barkaszt hívd rám, ne az orvost”.

Nehéz úgy beszámolni egy ilyen koncertről, hogy ne a számok felsorolásán menjünk végig, mert az élmény, amit egy ilyen este ad, nem csak ebből áll össze. A színpadi jelenlét mindig is kiemelt figyelmet kapott Ákosnál, ez nem volt másképp most sem, azonban a turné névadó száma, a Fel a szívekkel üzenete különlegessé tette a koncertet. Együtt, előre tekintve mindig könnyebb! Ákos koncertjén a közönség, a közösség erre emlékezhetett, és túlzás nélkül mondhatjuk: kapott hitet, reményt, erőt a mindennapokba való visszatéréshez.

Galéria: Rózsa Tamás

Kapcsolódó témák: #Audi Aréna Győr | #koncert |