Október végén három új dal is érkezhet.

A tradíció folytatódik, ismét Győrben zár Ákos

Fotó: O. Jakócs Péter
Kaszás Kornél
2021.09.30. 20:29

A hagyományokat követve, ismét Győrben zárul Ákos turnéja. Az október 2-ai koncertnek az Audi Aréna Győr ad otthont, ahol az előző évekhez hasonlóan, megint több ezer rajongó fogadja majd az előadót és zenekarát.

Nyitóképünk Ákos 2018. április 28-ai, győri koncertjén készült.

Délelőtt kapom a feladatot, hogy készítsek telefoninterjút Ákossal a Fel a szívekkel turnézárója kapcsán, aki frissen megjelent, Ezt nem lehet megúszni című novelláskötetét mutatja be a fővárosban. Az énekes-dalszerző egymás után adja az interjúkat, én pedig telefonon egyeztetek a menedzserével, aki visszahív, hogy most lehetne, mert van negyedórája Ákosnak, miközben az autóban ülve, egyik helyszínről a másikra sietnek.

A beszélgetésünkből hamar kiderül, hogy ez a turné, ahogy ő fogalmaz, a kényszerű szobafogság után, lelkileg sokat ad számára.

A teljes beszélgetés visszahallgatható itt:, a cikk a link után folytatódik!

„A közönséggel való valós találkozás lehetőségét adta ez a turné. Fel a szívekkel, sursum corda, ahogy a szentmisén mondjuk, emeljük föl a szívünket, ez lett a jelmondatunk. Én jutalomnak élem meg, hogy játszhatom, és szívmelengető volt végre találkozni a közönséggel, egymás szemébe nézni, egymás testmelegében létezni. Ezek olyan elmondhatatlan élmények, amit szavakba foglalni majdnem lehetetlen” – mondja Ákos, aki úgy érzi, ezek a dalok teljesen más jelentést kapnak attól, hogy a koncerteken a közönséggel együtt éneklik.

„A helyzet az, hogy olyan műfajban dolgozunk, ami a közönség visszajelzése nélkül nem működik. Az ember közösségi lény, és az egész életet szinte csak közösségben tudjuk megélni abban a mélységben, amiről már elmondhatjuk, hogy emberi létezés. A koncertet nem mi adjuk. A közönség részvételével jön létre az előadás.”

Ákos több generációs, hatalmas rajongótáborral büszkélkedhet, de a beszélgetésünkben arra is kíváncsi vagyok, hogy Győr hol foglal helyet a szívében. „Most már rituális elem, hogy az országjárást Győrben zárjuk. Annak idején emlékplakettet is kaptam, hogy összesítve az én koncertem vonzotta a legtöbb embert. Most ráadásul úgy jövünk az előadásra, hogy hetek óta nem találkoztunk a közönségünkkel, mert a turnébeosztás tiszteletben tartotta a novelláskötetem megjelenését, és azt, hogy napokkal ezelőtt zárult le egy soknapos forgatás. Hamarosan egy kisjátékfilm rendező-forgatókönyvírójaként fogok bemutatkozni” – foglalja össze az elmúlt időszak történéseit az előadó. Ráadásul azt is elárulja, hogy dolgoznak az éppen tizenöt éve megjelent Még közelebb című album bakelitváltozatán, és a tervek szerint, október végén három új dal is érkezhet.

Ákos 2018-ban, az Audi Aréna Győrben adott koncertjén. Fotó: O. Jakócs Péter

A koncerteken és közelgő új dalokon túl, az Ezt nem lehet megúszni című novelláskötete is lázban tartja közönségét, és a hangjából úgy érzem, magát a szerzőt is. „Már több mint húsz éve írok novellákat, és eddig öt verseskötetem jelent meg, amikben szintén találkozhattak rövidebb prózai írásokkal az olvasók. Ez pedig az első önálló novelláskötetem, ami ráadásul egy komoly kiadó gondozásában jelent meg. Szerintem gyönyörű tárgy is lett, amit jó kézbe venni, és remélem, hogy a tartalma is felér ehhez a szép külalakhoz.”

Nagy rajongója vagyok a novelláknak, így kíváncsi vagyok arra is, hogy Ákos miként látja a novellának, mint műfajnak a jelenlegi helyzetét. „Nagyon hiszek a novellákban. Én is novellaolvasó és dalszerző vagyok, tehát a rövidebb, tömörebb formák vonzanak, és nem hiszem, hogy a terjedelem feltétlenül minőséget jelentene. Márquez maga írja Tizenkét vándor novella című kötetének előszavában, hogy egy regénnyi anyagot bele kell dolgozni egy néhány oldalas novellába. Nagyon élvezem a novellaírást, de azt hiszem, hogy egy novelláskötettől még senki nem lesz író. Én esetleg akkor nevezhetem magamat írónak, ha a közönség elfogadja ezeket a történeteket, és el tud vonatkoztatni attól, hogy engem más szerepben ismerhetett meg” – magyarázza a szerző.  

Bár a beszélgetésünk második felében már az irodalom ösvényén haladunk, végül visszatérünk a kiindulóponthoz: október 2-án, Győrben zárul Ákos, Fel a szívekkel elnevezésű turnéja. Megköszönöm a beszélgetést, elköszönünk, és leállítom a felvételt.

Kapcsolódó témák: #Audi Aréna Győr | #irodalom | #koncert | #Kultúra |