Győri Járási Ügyészség

Három év börtönt is kaphat az ellenfelét lefejelő focista

Illusztráció: depositphotos.com
Győr+
2022.01.31. 19:02

A vádlott a mérkőzés végén 20 méterről, nekifutásból fejelte le az ellenfélként játszó csapat egyik játékosát, akinek csonttöréses sérülései keletkeztek.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a jelenleg 20 éves fiatalember tavaly tavasszal egy megyei III-as tartalék-labdarúgómérkőzésen vett részt, játékosként.

Mikor meglátta, hogy a csapattársa és az ellenfél egyik játékosa között konfliktus alakult ki, 20 m távolságból, futva, lendületből lefejelte az ellenfél játékosát.

A bántalmazástól a játékos a szemüreg csontjának törését, továbbá arcüreg csontjának hátsó és külső falán benyomásos törést szenvedett el. A sérülés gyógytartama nyolc napon túli, mintegy négy hétben jelölhető meg, szövődménymentes gyógyulás esetén. Esetében azonban a maradandó fogyatékosság megállapítása sem zárható ki.

Az ügyészség a férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolja. Vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.

Forrás: ugyeszseg.hu

Illusztráció: depositphotos.com