Adyváros: indul a parkolólemez műszaki átadása

Szerző és fotó: Zombai-Kovács Ákos
2023.04.04. 11:20

Jól halad az adyvárosi parkolófejlesztés, szerdán indul az új parkolólemez műszaki átadása. A több mint 2 és félmilliárd forint értékű fejlesztést Kara Ákos országgyűlési képviselő kezdeményezte, a beruházás teljes egészében állami forrásból valósul meg. Kedden a képviselő is megnézte a munkákat, majd Híradónknak azt mondta, nemcsak plusz parkolókat kapnak a környéken lakók, de a Kuopio park eddig elhanyagoltabb részét is fejlesztik. Kara Ákos megköszönte az adyvárosiak türelmét és úgy fogalmazott, a jövőben is a körzetében élők biztonságért és komfortos környezetük megteremtéséért dolgozik.

Kedden már a növényeket ültették az új adyvárosi parkolólemez mellett. Ebből is látszik, lassan finisébe ér a két és félmilliárdos fejlesztés. Győrben mindenhol gondot okoz a parkolás, de itt, ezen a lakótelepen a legégetőbb a probléma, erről beszélt a Győr Plusznak a beruházás kezdeményezője.

„Városszerte gond a parkolás, de itt, Adyvárosban volt a legégetőbb ez a probléma, ezért olyan megoldást kerestünk, hogy minél több új parkolóhelyet tudjunk kialakítani egy viszonylag kis területen, illetve mivel ez is kérés volt, fejleszteni tudjuk a Kuopio park korábban elhanyagolt részét” – mondta Kara Ákos.

Többféle igénynek is meg kellett felelni Adyvárosban, hiszen az ott élők több parkolót szerettek volna, de azt is, hogy a parkot is modernizálják. Most ez is megtörténik, hiszen szabadidős és sportos fejlesztések is zajlanak a területen.

”Egyrészt a felszínen és a parkolólemezen összesen 166 új parkoló áll majd rendelkezésre, másrészt a park Ifjúság körút felé eső részén 333 méter hosszú futópálya valósul meg, sőt más a sportolást és a kikapcsolódást segítő eszközöket is telepítenek a kivitelezők, köszönöm a környéken lakók türelmét, sokszor zavaró lehetett az itt végzett munka, de hamarosan már annak a gyümölcsét élvezhetik” – tette hozzá az országgyűlési képviselő.

Az új felszíni parkolókat folyamatosan lehet igénybe venni, a parkolólemez műszaki átadása szerdán indul, aztán még be kell szerezni a szükséges hatósági engedélyeket is. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor májusban az autósok is használatba vehetik a parkolólemezt és ezzel párhuzamosan a Kuopio park most fejlesztés alatt lévő részét is.

Kapcsolódó témák: #Adyváros | #fejlesztés | #Győr | #parkolólemez |