Ezüstvasárnap

Advent harmadik vasárnapján

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2020.12.13. 17:38

A Széchenyi téren már a harmadik gyertya is emlékeztet: közeleg a karácsony.

A város adventi koszorúján, a Széchenyi téren már a harmadik gyertya is jelzi a szeretet ünnepének eljövetelét. Luca napja van, számos babona kötődik ehhez a naphoz. Régen tilos volt fonni, sütni, mosni. Nem volt ajánlatos kölcsönadni sem, mert az elkért dolgok boszorkányok kezére kerülhettek! A hagyományok közül a Luca-széket, vagy a Luca-napi búza vetést sokan ismerik.

A Széchenyi téren felállított koszorún a harmadik gyertyát Radnóti Ákos, Győr alpolgármestere gyújtotta meg.

Advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja; ennek az örömnek alapja, hogy az Úr közel van. Ha hagyományos adventi koszorúnk van, ezen a vasárnapon a korábbi két lila után most az egyetlen rózsaszín gyertya lángja lobban fel.

Örömvasárnapnak is nevezik ezt a napot, hiszen ekkor már Jézus megszületésének  – a fény, a szeretet eljövetelének közelségét ünnepeljük. A rózsaszín az öröm színe.

Az Adventi fények harmadik adása már megtekinthető! Készüljünk közösen a karácsonyra továbbra is!

TV-s szerkesztő: Farkas Mónika

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #karácsony |