Koronavírus

Adományláncra biztat a győrújbaráti képviselő

HAK
2020.03.26. 13:13

Sokan, sokféleképpen segítették már a koronavírus elleni védekezést, amelynek fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. A győrújbarátiak egyik képviselője, Szmik Lajos azonban nemcsak adott, hanem képviselőtársait is a tettekre buzdítja.

Szmik Lajos nemrég tette közzé Facebook-oldalán, hogy véleménye szerint nekik mint megválasztott képviselőknek kötelességük cselekedni a mostani helyzetben.

A Győr+ telefonon beszélt a képviselővel, aki elmondta: „Nehéz most, hogy tulajdonképpen tehetetlenek vagyunk. Viszont így biztos, hogy segíteni tudunk. Nagyon remélem, hogy a példám ragadós lesz, s országszerte sok-sok képviselőtársam csatlakozik a felhívásomhoz. Nekünk kiemelten kötelességünk most ezt megtenni, hiszen amikor megválasztottak, bizalmat szavaztak és hittek bennünk. Egyébként már a posztom megjelenése után pár perccel Németh Károly képviselőtársam csatlakozott is a felhívásomra.”

Lajos a saját vagyonából már elutalt 100.000 forintot a Győri Segélyalapba, 50.000 forintot pedig – személyes érintettségre hivatkozva – a csornai kórháznak.

Az alapba bárki utalhat, alsó határ nincs. Az alap mindenkori felhasználásáról a Győri Segélyalap Bizottság rendelkezik. Számlaszám: 11737007-15466004-13430005

„Most minden forint számít, de tényleg. Kérem a képviselő- és politikustársaim, hogy mi is fogjunk össze, és segítsük a koronavírus elleni hatékony védekezést, s persze, aki teheti, maradjon otthon!

https://www.facebook.com/SzmikLajos/posts/1584103481745908
Kapcsolódó témák: #egészségügy | #koronavírus |