Hirdetés
Köszönettel tartozunk

Adomány Győrnek

Fotó: O. Jakócs Péter
Papp Zsolt
2020.05.20. 12:24

Tízezer maszkot, ötezer kesztyűt és ötszáz darab fél literes fertőtlenítőt adományozott a városnak a budapesti Kínai Evangélikus Közösség.

Hirdetés

„Nagyon meglepett minket a megkeresés, de nagy örömmel fogadtuk, hogy városunkat választották” – mondta dr. Pergel Elza alpolgármester asszony az adományok átvételekor. Hozzátette, a város sok felajánlást kapott már eddig is, de ez egy igazán különleges adomány, amelyet a hazánkban élő kínaiak evangélikus gyülekezetének képviselői hoztak el a Városházára.

Vezetőjük kifejtette, 12 éve alakultak, és mára mintegy 140 tagot számlálnak. Egy győri gyülekezeti tagtársuk ajánlása révén esett a választásuk a városra.

Hirdetés

Az adományt dr. Pergel Elza alpolgármester egy emléklap átadásával köszönte meg, és elmondta, az ilyen összefogások révén tudunk közösen tenni a járvány ellen. A védőfelszereléseket a város intézményeiben használják majd.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #Győr+TV | #jótékonyság | #koronavírus |
likeold
a fb oldalunkat