Adomány az állatoknak: gyűjtést szerveztek a vármegye rendőrei

Győr+ Fotó: police.hu
2023.09.29. 06:27

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az Állatok Világnapja alkalmából adománygyűjtést szerveztek a menhelyen élő állatoknak.

Életünkben meghatározó szerepet játszanak a házi- és haszonállatok. E kapcsolatra hívja fel a figyelmet az Állatok Világnapja, amit Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének emlékére október 4-én tartanak. Az Állatok Világnapjának célja, hogy az ember-állat barátságot megerősítse és felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára, hiszen az állatok nem csak boldogabbá teszik életünket, de segítik is azt minden nap.

A főkapitányság és az öt városi rendőrkapitányság állománya együttműködésével két „rendőrautónyi” adomány gyűlt össze, melyet szeptember 28-án délelőtt a rendőrség képviselői adtak át Nagy Péter kuratóriumi tagnak, az Emberek Az Állatokért Alapítvány által működtetett Győri Állatmenhely lakói részére.

Akárcsak a tavalyi évben, az idei, szeptemberi felhívást követően a megye rendőreinek összefogása példaértékű eredményt hozott. A hivatásos és polgári állomány több hétre elegendő száraz és nedves tápot, vitaminokat, jutalomfalatokat és játékokat gyűjtött, amelyek az állatmenhely lakóinak mindennapjait hivatottak szebbé tenni.

Az átadás záróakkordjaként a helyszínen megjelent egyenruhások a kis kedvenceknek azzal is kedveskedtek, hogy egy rövid sétát tettek velük a környéken.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy az állatoknak tilos fájdalmat, szenvedést vagy sérülést okozni, valamint őket rossz körülmények között tartani! Számolni kell azzal, hogy ha az állatot nem a jogszabályoknak megfelelően tartják, gondozzák, az szankciót vonhat maga után.

Ne feledjék! Az állataik sorsáért felelősséggel tartoznak és fontos, hogy erre figyelmeztessék a környezetünkben élő embertársaikat is!

Forrás: police.hu