Színes kutatási paletta a Széchenyi-egyetem kiválóságaitól

A világelső versenyautótól az űrjogig

Győr+
2022.06.15. 18:42

A győri Széchenyi István Egyetem kiemelt figyelmet szentel a tehetséggondozásra, az innovatív kutatások és fejlesztések ösztönzésére. E törekvést erősíti, hogy idén újabb 31 széchenyis hallgató és oktató nyerte el az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett Új Nemzeti Kiválósági Program (ÚNKP) ösztöndíját. Az ösztöndíjasok kétnapos konferencián mutatták be az általuk vizsgált témákat, amelyek az intézmény képzéseinek teljes spektrumát lefedik a járműipar kihívásaitól a világűrjog kérdéseiig, a pedagógiai és sporttudományos kutatásoktól a fenntartható, precíziós gazdálkodásig.

Tavaly a járványhelyzet miatt online, az idén viszont újra személyes jelenléttel rendezhették meg a programot, amelyen a Széchenyi István Egyetem ÚNKP-ösztöndíjasai mutatták be kutatásuk eredményeit. A hat éve létrehozott ÚNKP több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatot foglal magában azzal a céllal, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogassa. Ennek megfelelően alap-, mester- vagy doktori képzésben tanulók, valamint fiatal oktatók, kutatók nyerhetik el az ösztöndíjat.

A konferenciát dr. Friedler Ferenc professzor, az Egyetemi Tudományos Tanács elnöke nyitotta meg.

A konferencián elhangzott, hogy az intézmény 31 ösztöndíjasának kutatásai átfogják a Széchenyi István Egyetem képzéseinek szinte teljes spektrumát, erősítve a különböző tudományterületek közötti szinergiát is. Néhányukat arra kértük, fejtsék ki témájukat.

Pusztai Zoltán, az egyetem Járműipari Kutatóközpontja kutatómérnökének előadása a kiválósági ösztöndíj mellett egy másik jelentős aktualitással is bírt. A SZEnergy Team hallgatói csapat ugyanis a konferenciát megelőző napokban ért el világraszóló sikert. A győriek versenyautója rekordot döntve nyerte meg Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell Eco-marathont, megelőzve olyan szellemi műhelyeket, mint a müncheni, a milánói vagy a toulouse-i műszaki egyetem. Pusztai Zoltán a csapat gépészeti mentoraként vette ki részét a sikerből. Előadásában a SZEnergy Team versenyautójának kormányművét, annak fejlesztését és előnyeit mutatta be. „A cél az volt, hogy a legkisebb kanyarodási ellenállással lehessen végrehajtani az irányváltoztatást, hiszen az energiahatékony autók versenyében ez kulcskérdés” – emelte ki a gépészmérnök. Hozzátette, a fejlesztés különlegessége, hogy egy optimális spirálpályás kormányművet valósítottak meg, amely az autóiparban nem elterjedt, azonban az energiahatékonysági versenyben valós előnyt jelent.

Felső erjesztésű söröket készítettem, amelyekhez gyömbért adtam különböző technológiai lépéseknél” – ismertette kutatása alapját Szathmáry Miklós Zoltán, az egyetem Wittmann Antal Növény-, Állat- és Élelmiszertudományi Doktori Iskolájának doktorandusza. Kiemelte, napjainkban az egészséges életmód egyre inkább teret követel magának, mind többen táplálkoznak tudatosan, ezért kezdett kísérletezni olyan sör előállításával, amely megnövelt antioxidáns- és polifenol-tartalommal bír. A kutatás arra irányult, hogy a gyömbér alkalmas adalék-e erre a célra. „A gyömbért három technológiai ponton adtam a sörhöz a cefrézésnél, a forraláskor és az erjesztésnél. A legjobb eredményt az első lépésben történt beavatkozással értem el, míg a másik két esetben még a kontrollsörökhöz képest is csökkent az antioxidáns-tartalom” – állapította meg az előadó. A kutatás eredményét a tudományos szempontok mellett az ízvilág szempontjából is megvizsgálták, amely szerint az erjesztés során hozzáadott gyömbér ízesítette a legfinomabban a felső erjesztésű söröket.

Németh Péter előadása az új „Multilevel Sustainability” módszertanának alkalmazásáról.

Dr. Takó Dalma a Széchenyi-egyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza a világűrjogi szerződések integritásáról és egységes alkalmazásáról tartotta előadását. Kérdésünkre elmondta, a nemzetközi szerződések esetében fontos kérdés, hogy azok szövege, tartalma, illetve alkalmazása mennyiben tekinthető egységesnek. A nemzetközi szerződéseknek gyakran nagyon sok résztvevője van, akik érdekvezéreltségükből fakadóan a saját álláspontjukat, véleményüket szeretnék kifejezésre juttatni. A nemzetközi szerződések joga erre nézve különböző eszközöket biztosít a felek számára. Kutatásom fókuszában az áll, hogy ezen eszközök alkalmazása milyen hatással bír a szerződések szövegére, tartalmára, valamint a megállapodások gyakorlati életbe történő átültetésére– fogalmazott dr. Takó Dalma. Kiemelte, a világűrjog a nemzetközi jog egy speciális részterülete, ahol szintén jellemzően sokszereplős szerződésekről beszélhetünk, így az integritás és egységes alkalmazás vizsgálata e terület esetében is kiemelten fontos.

Győr a kézilabda fellegvára, így nem csoda, hogy a sportág megjelent a tudományos kutatások sorában is. Balla Dóra Szilvia, a Sporttudományi Tanszék óraadója és mesterképzésben végzős hallgatója előadásában az Audi ETO KC női kézilabdacsapat állapotfelmérésére alapuló kutatásról számolt be. Az intézmény Apáczai Csere János Karán található sportdiagnosztikai laborban több éven keresztül vizsgálták a sportolók fizikai teljesítményét és testalkati adottságaikat. A kutatásunk abban segít, hogy képet ad a csapatnál dolgozó szakemberek számára a játékosok állapotáról, hogy min kell javítani, hogyan lehet egy szintre hozni az együttes tagjait. Vizsgálatunk kiterjedt a játékosok posztonkénti eltéréseire, testalkati, fizikális különbözőségeire is” – magyarázta a fiatal kutató. Mint mondta, a fizikai teljesítőképesség felmérése mellett a sportolók vérképét is analizálták, amiből további hasznos információkat nyertek. A kutatás tehát az edzésmunka összeállításához, az egyéni fejlesztés irányainak kialakításához nyújt tudományos segítséget.

Kapcsolódó témák: #kutatás | #Széchenyi István Egyetem | #tudomány |