A világ legjobb mazsorettjei lépnek fel Győrben

Győr+ Fotó: Marcali Gábor
2025.08.21. 12:05

Győr ad otthont augusztus 21. és 24. között a mazsorettsport Világbajnokságnak, hivatalos nevén a World Championship of Majorette-sport & Merry Majorette International Cup-nak.

Hat évvel ezelőtt a Győrben rendezett mazsorett Európa-bajnokságnak hatalmas sikere volt. 8 ország 74 csapatának 1400 versenyzője érkezett a városba, hogy megmutassa botforgató tudását. Ismét egy igazi sportdiplomáciai siker, hogy augusztus 21. és 24. között immár a világ legjobbjait fogadhatja Győr az Egyetemi Csarnokban.

Az esemény hivatalos plakátján az egykori győri kötődésű tehetség, Dr. Takács Titanilla világ- és Európa-bajnok látható, aki immár nem versenyzőként, hanem a fiatal sportolók felkészítőjeként vesz részt a sportági munkában.

„Az én csapatomból tíz produkció képviselteti majd magát a versenyen: ebből hét egyéni és három csoportos. A legkisebbek mindössze 6-7 évesek, úgyhogy nekik ez lesz az első versenyük. Nagyon izgatottan várom, hogy mit hoz majd ki belőlük ez a hatalmas drukk, ami azért egy ilyen nagy rendezvényen mindenkiben ott van” – mondta a sportág legendája, aki a Magyar Majorette Szövetség elnökségi tagja is.

A csarnokban óriási már ma is óriási a hangulat. Egymást követik a színes, remek produkciók.

Kapcsolódó témák: #Győr | #mazsorett | #világbajnokság |