„A város vegye saját kézbe a tömegközlekedést”

Fotó: Marcali Gábor
Győr+
2019.10.01. 13:16

„Az ÉNYKK végnapjai - a győri tömegközlekedés végnapjai?” címmel tartott sajtótájékoztatót Kovács László, a Civilek Győrért Egyesület polgármesterjelöltje a marcalvárosi buszvégállomáson.

Október elsejével az ÉNYKK, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ beolvadt a Volánbuszba, a győri tömegközlekedés a végnapjait éli – fogalmazott. A győri tömegközlekedés eddig is sok sebből vérzett, a harmincezer járatból 800 kimaradt, a cégnek kötbért kell fizetnie a városnak, azokat az utasokat azonban, akik nem értek be a munkahelyükre, ez aligha vigasztalja.

Kovács László szerint aggasztó az is, hogy a győri buszpark végletesen elöregedett, az átlagéletkor húsz év, de vannak negyvenéves buszok is. Bizonyos városrészek között, mint Szabadhegy és Marcalváros, ma sincs közvetlen tömegközlekedési kapcsolat, ugyanúgy nem sikerült megoldani a vámosszabadi lakópark bekötését, mert sem a település, sem pedig Győr nem vállalta a költségeit.

Már 2017-ben javasoltam, hogy a város vegye saját kézbe a tömegközlekedést, ezt azonban sem a Fidesz-frakció, sem pedig az ellenzéki összefogás nem támogatta – fogalmazott a sajtótájékoztatón. – Csak a saját kézbe vett buszközlekedés tudna gyorsan reagálni a lakossági igényekre.

Kérdésünkre, hogy ennek mennyi lenne a költségvonzata, Kovács László azt mondta, 2017-es számítások szerint egyszeri harminc-negyven milliárdos kiadás lenne, ami magába foglalná jelentős mennyiségű új elektromos autóbusz beszerzését is. Utána nem kerülne többe a fenntartás és működtetés, mint amennyit a város most fizet a szolgáltatásért – fogalmazott.

A bírálatból jutott az ellenzéki összefogásnak is. Kovács László azt mondta, csak rosszat tudnak mondani, amit pedig javasolnak, azt a civilektől veszik át.

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #választás 2019 |