A történetmesélés reményt ad

Győr+ Fotó: MCC
2023.03.30. 10:31

Köbli Norbert, a Blokád című film forgatókönyvírója látogatott Győrbe, a szakember az MCC-ben tartott izgalmas előadást.

Az 1990-es taxisblokád meglehetősen fehér foltja maradt közelmúltunk történelmének. Aki átélte, minden bizonnyal emlékezik, hogy éppen hol volt és mit csinált azon a napon, amikor a közel húszezer taxis „elfoglalta” az országot. Mindenki emlékszik ezekre a napokra, azonban a kollektív tudatban mégis kevésbé maradtak meg. Mintha lett volna pár nap az ország történelmében, amelyekről – annak ellenére, hogy drasztikus események történtek – a kollektív nemzeti tudat nem szeretne tudomást venni. Az 1990-es politikai rendszerváltást követő, az új nemzeti kormány számára rendkívül nehéz helyzetet teremtő blokád mintha az olcsó szovjet olajra és nyugati hitelekre alapozott gulyáskommunizmus „utolsó demonstrációja” lett volna. E napok történéseit és a mögöttük húzódó bel- és nemzetközi politikai szálakat dolgozza fel a tavalyi év sikerének számító Blokád című film, melynek rendezője, Köbli Norbert volt március 22-én a győri MCC vendége.

Köbli Norbert elmondta, hogy a forgatás során, illetve a forgatókönyv elkészítése alatt sem gondoltak arra, hogy a film bemutatását követően néhány hónap múlva ennyire aktuálissá válik a történet. Úgy tűnik, a történelemben felfedezhetőek bizonyos ciklikusságok. A forgatókönyvíró kifejtette, hogy számára Antall József miniszterelnök hiteles bemutatása misszióvá vált, hiszen a négy évtized államszocializmus utáni első kormány és annak vezetője óriási, történelmi feladatot vett a vállára, melynek súlyát igazából még a mai napig sem érezzük. A forgatás kulisszatitkaiból a vendégek megtudhatták, hogy milyen komoly feladat volt beszerezni a rengeteg korabeli járművet, de a készítők annyira alaposak voltak, hogy még a rendszámok egyezésére is igyekeztek a lehető legnagyobb figyelmet fordítani. A forgatási helyszíneknél is jelentkeztek nehézségek, melyekből a legérdekesebbnek az Árpád-hídon zajló jelenet mogyoródi Hungaroring pályán történő forgatása mutatkozott. A színészek kiválasztásánál is igyekeztek a legkörültekintőbben eljárni, az eredeti figurákhoz a leginkább hasonlító és a történelmi helyzetbe „beilleszthető” művészeket felkérni a film forgatásához. A film amellett, hogy hitelesen igyekszik bemutatni a taxisblokád három napját, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az események mögött húzódó belpolitikai nehézségek és világpolitikai mozzanatok is kellően érzékelhetőek legyenek. Köbli Norbert elárulta, hogy következő filmje a magyar labdarúgó legenda, Puskás Ferenc életét fogja a nézőknek bemutatni.

Az MCC győri központja hétről hétre kínál izgalmas szakmai programokat az érdeklődők számára. A következő előadás 2023. április 12-én 17.00 órakor lesz, amely során az MCC vendégoktatói: Prof. Dr. Frank Lothar Kroll, Prof. Dr. Michael Sommer és Prof. Dr. Heinz Theisen beszélgetnek Európa történelmi, politikai és kulturális határai címmel. Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Az MCC április 16-ig várja iskolarendszerébe azon hallgatók jelentkezését, akik a tavaszi félévben fejezik be első egyetemi évüket és a Széchenyi István Egyetemen nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek!

Kapcsolódó témák: #Blokád | #előadás | #film | #MCC |