A Bencés estek sorozat vendége volt a héten Uzsalyné dr. Pécsi Rita. Az ismert pedagógussal, neveléskutatóval telt házas előadása után beszélgettünk.
– Mit nevezünk érzelmi intelligenciának, azaz EQ-nak?
– Nem könnyű meghatározni, tulajdonképpen egy készségterület, ami arányaiban sokkal nagyobb tartományt foglal el az emberi idegrendszerben, mint az IQ. Ráadásul az EQ felelős azért, hogy az IQ-t hogyan tudjuk alkalmazni vagy mire használjuk.
– Mi minden tartozik ide?
– Humor, együttműködés, az összes szociális készség, az empátia, tolerancia, az érzelmek felismerése és kezelése, a kíváncsiság, érdeklődés, lelkesedés és a morális értékelés. Az EQ-t a szív intelligenciájának is nevezik, mert az egész ember jellemének a meghatározója.
– Veleszületett adottság vagy szerzett készség inkább?
– Csak valamilyen szinten beszélhetünk veleszületett adottságról, összességében nem több 20-30 százaléknál, az összes többi a nevelés, a környezeti hatások. Az érzelmi intelligencia rendkívül jól fejleszthető, de nem úgy neveljük, mint az értelmi intelligenciát, vagyis az IQ-t. Utóbbiból meghatározott mennyiségünk van, amivel születünk. Ki lehet bontakoztatni, de nem lehet nevelni. Az érzelmi intelligenciát viszont élethosszig nevelhetjük. Ez óriási lehetőség és felelősség is egyben. Sokszor látunk többdiplomásokat, akiknek az érzelmi intelligenciája csak csíraállapotban van. S hiába nagyon okos, ha nem tudja használni, nem együttműködő, nincs kitartása. Ennek a fordítottja is létezik. Van olyan ember, aki bár semmilyen végzettséggel nem rendelkezik, mégis ő a falu bölcse, mert jó a problémamegoldó, a megküzdő képessége. Amit ma 21. századi készségeknek nevezünk, vagyis amit a munkaerőpiac elvár a munkavállalóktól, annak több mint a 90 százaléka érzelmi intelligencia készség.
– Hogyan fejleszthető ez a fontos terület? Önmagunkat is nevelhetjük?
– Igen, nevelhetjük, de kapcsolatban sokkal jobban megy. Míg az értelmi intelligenciánál magyarázattal, információközléssel, megértéssel tanulunk, az érzelmi intelligenciánál egészen máshogy. A hangsúly az átélésen van, amikor tényleg sírunk és nevetünk. Ma nagyon nagy a közömbösség, az érzéketlenség. Még csúcsvezetőknél is előfordul, s ez meggátolja abban, hogy alkalmazza az egyébként hatalmas tudását. Élmény, tapasztalat és érzelmi azonosulás a nevelés útja. Ennek hatására az idegrendszerben szinapszisok, mintázatok keletkeznek. Ezeknek meg kell vastagodniuk, mert amelyik vékony, az törlődik. Ezért kell belőlük nagyon sok már kisgyermek kortól fogva. A gyerekek nem véletlenül akarják ugyanazt a mesét századszor is meghallgatni. Ilyenkor a pici, apró élmények, azonosulások újra és újra nyomatot hagynak az idegrendszerben, megerősödnek, s később ezeket a szinapszisokat használjuk majd döntéskor. Szeretném hangsúlyozni: élmény, tapasztalat, érzelmi azonosulás sokszor. Egy beszélgetés nem beszélgetés, egy kirándulás nem kirándulás, próbáljunk meg minél többet összegyűjteni belőlük. Nagyon nagy jelentősége van az irodalomnak, a művészetnek, a színháznak, a pszichodrámának, az olvasásnak, a zenének, ahol tényleges tapasztalatokat, átéléseket, élményeket szerezhetünk.
A legnagyobb nehézségünk az, hogy a magyar iskolarendszer kilencven százalékban még mindig az értelmi intelligenciát, az IQ-t fejleszti. Ez az aránytalanság pedig kimondottan káros.
– Karácsonyra készülünk. Hogyan és mire nevelnek bennünket az ünnepek?
– Kiszakítanak a mindennapokból, találkozásokat hoznak létre önmagunkkal, egymással, a környezetünkkel, azokkal az érzelmekkel, amikkel a hétköznapokban nem foglalkozunk. Ha nem csupán külsőségekben éljük meg ünnepeinket, és kihasználjuk a készületi időt, akkor egy más dimenzióba kerülünk, más fényben kezdjük látni kapcsolatainkat és önmagunkat is.