Fenntartható turizmus

A Szigetköz fejlesztéséért dolgozik az egyetem

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2021.11.25. 11:15

A győri Széchenyi István Egyetem meghatározó részvételével, több mint száz kutatója bevonásával, széles körű összefogással zajló Insula Magna Program keretében fenntartható turizmusfejlesztési koncepció készül. Célja, hogy olyan irányt mutasson a Szigetköznek, amelyben a szolgáltatásbővítés a fokozottan védett természeti környezet megóvásával párosul.

A Szigetköz és a Csallóköz jövőjét megalapozó programban olyan projektjavaslatokat fogalmaznak meg a szakemberek, amelyek a következő európai uniós ciklusban valósulhatnak meg. Összesen 18 munkacsomagot határoztak meg, amelyből 13 esetében az egyetem irányításával zajlik a tevékenység. Ennek keretében készül a fenntartható turizmusfejlesztési koncepció, amelynek fontos eleme, hogy az érintett területen a természeti, társadalmi, kulturális értékek védelme hosszú távon biztosított legyen. „A koncepció abban segít, hogy a szigetközi önkormányzatok, vállalkozások, lakosok kellő információval rendelkezzenek, és a megfelelő döntéseket tudják meghozni, illetve a szolgáltatásaik színvonalát emelni” – mondta el Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna, a Széchenyi István Egyetem Turizmus Tanszékének egyetemi docense. (Fenti nyitóképen.)

A kutatás során mélyinterjúkat készítettek, kérdőíveket vettek fel. Ezek alapján összeállították azokat a problémákat, amelyekre a turizmus fejlesztése során reagálni szükséges. „Az egyik legfőbb feladat az infrastruktúra fejlesztése. Az aktív turizmusra koncentrálva a kerékpárút-hálózat, a kikötőhálózat, a programkínálat, a szálláshelyek és az éttermek is fejlesztést igényelnek. Lényeges lenne szolgáltatásbővítéssel széthúzni a turizmust a teljes Szigetközre” – sorolta a feladatokat Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna. Hozzátette, forgalommérő készülékek elhelyezésével pontosan nyomon követhetővé válna a kerékpáros és a vízi turizmus alakulása is, míg az úgynevezett okos bóják telepítésével nemcsak a turisták kaphatnak információkat, de a szakemberek is, például a vízminőségről vagy éppen a halak vándorlásáról.

A javaslatok között szerepel egy Szigetköz applikáció fejlesztése, amely teljes körű tájékoztatást adna a turistáknak a szálláshelyektől a programokig. A kutatásban részt vevők egy különleges attrakció tervét is felvázolták, amely a vízen úszva fogadná a látogatókat. Itt az információnyújtás mellett interaktív kiállítás segítségével ismerhetnék meg az érdeklődők a Szigetköz élővilágát, de emellett akár egy halivadék nevelő és akvárium is helyet kaphatna benne, amely önfenntartóvá is tehetné a komplexumot.

A szigetközi turizmus fenntartható fejlesztésének fontosságát fogalmazta meg a Széchenyi István Egyetem egyik együttműködő partnere, Popp Rita, Ásványráró polgármestere is. A Szigetköz olyan gyönyörű természeti értékekkel rendelkezik, amiket szeretnénk megmutatni másoknak is, de mindezt úgy kell megtenni, hogy környezetünket megóvjuk a káros hatásoktól” – mondta. A polgármester kiemelte, Ásványrárón a szállás- és étkezési lehetőségek bővítése mellett a kerékpáros és a vízi turizmus elemeit lenne érdemes fejleszteni. Hozzátette, a településükön működő kemping egyre népszerűbb, ahol a szigetközi turizmus számos eleme kipróbálható. „Az egyetemen készülő koncepció legfontosabb eredménye, hogy a turizmus élénkítésének lehetőségeit összhangba hozza a természetvédelemmel” – zárta a polgármester.

Forrás: Széchenyi István Egyetem