A szép magyar beszédért versenyeznek

J. Kovács Andrea Fotó: Ács Tamás
2025.04.11. 11:33

A Magyar Költészet napján vette kezdetét a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny, melynek ötvenkilencedik alkalommal ad otthont Győr, illetve a Kazinczy Ferenc Gimnázium. A háromnapos rendezvény megnyitóját péntek reggel tartották a városháza Dísztermében.

„A versenyző diákok, felkészítő tanárok és szervezők számára ez a verseny ugyanazt jelenti, mint minden Kárpát-medencei magyar ember számára édesanyanyelvünk. Élő hagyományt és éltető közeget amit óvunk, őrzünk és formálunk azért, hogy megtartsuk, azért, hogy megtartson. ” – mondta köszöntőjében Gecsei Kolos, a házigazda intézmény igazgatója, majd Kazinczyt idézve hozzátette: „Mi ezt a nyelvet szeretni tartoznánk, rójuk hát le tartozásunkat, mutassuk meg nyelvszeretetünket, a következő közös tettünk legyen a győri verseny megvalósítása”.

Az idei megmérettetésre száznegyven diák érkezett az anyaországból, valamint Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból.

Ugyancsak köszöntötte az egybegyűlteket Kósa Roland alpolgármester. Beszédében kiemelte: „Ötvenkilencedik éve jönnek össze a városban azok, akik a szép magyar beszédért dolgoznak és tesznek, s harminchat éve az egész Kárpát-medencéből köszönthetjük a diákokat és tanáraikat. Olyan legendás, közel 120 éves intézmény szervezi, mely városunk egyik óriási büszkesége. Jó érzés ennyi fiatal, szép beszédű és tiszta tekintetű embert látni itt, ezen a napon. Az ország legnagyobb múltú versenye a mai korban is fontos értéket képvisel. Nyelvünkbe beszivárognak idegen szavak és kifejezések, sőt, bizonyos tartalmakkal lehet, hogy magyarul nem is találkozhatunk. A nyelvünket nyomás éri, és tudatosan tudunk csak ez ellen tenni, s dolgozni azon, hogy a magyar nyelv szépen és minőségben jelenjen meg a hétköznapokban”. – hangsúlyozta az alpolgármester.

A versenyt dr. Korzenszky Richárd bencés tanár, a bíráló bizottság társelnöke nyitotta meg.

„A magyar nyelv ünnepe minden olyan alkalom, amikor fiatalok és tanáraik találkoznak, hogy ország-világ előtt bátran tanúságot tegyenek arról, hogy számukra fontos az anyanyelv. Olyan világban, olyan társadalomban élünk, ahol az érdekek sokkal fontosabbak, mint a tiszta értékek. Fontosabb az érvényesülés, a meggazdagodás, a hatalom birtoklása, mint a tiszta emberség.” Dr. Korzenszky Richárd szólt a költészet napjáról és József Attiláról. A közelgő nagypéntekre, Krisztus kereszthalálára is utalva úgy fogalmazott: „Elembertelenedett, elsötétült körülöttünk a világ, a pusztítást, pusztulást minden nap tapasztaljuk. Szükségünk van tehát a jó szóra, a vigasztaló, az erősítő szavakra” – mondta és megköszönte a résztvevőknek, hogy eljöttek bizonyságot tenni a jóról és a szépről.

A megnyitó után a diákok visszatértek a Kazinczy Gimnáziumba, ahol a szabadon választott szövegek felolvasásával vette kezdetét a verseny.

Galéria: Ács Tamás

Kapcsolódó témák: #Győr | #Kazinczy-verseny | #Szép Magyar Beszéd |