A Széchenyi-egyetemen is múlt a robotolimpia sikere

Fotó: MekliZ Fotóstúdió
Győr+
2019.11.15. 19:24

Mintegy 12 ezer ember látogatott ki a hétvégén Győrben megrendezett robotépítő- és programozási olimpiára. Ők, valamint a résztvevők és a kísérők elégedetten mentek haza, ami nagymértékben volt köszönhető a Széchenyi István Egyetemnek.

Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a nemzetközi robotépítő- és programozási olimpia, hivatalos angol nevén a World Robot Olympiad világdöntőjét november 8. és 10. között. Az eseményt ugyan a tatabányai Edutus Egyetem szervezte, de a rendezvénynek Győr, azon belül pedig nem kis részben a Széchenyi István Egyetem adott otthont.

A monstre eseményen 74 ország legügyesebb és legkreatívabb 8 és 25 év közötti robotprogramozói vettek részt. Több mint 420 csapat 1200 versenyzője mérte össze tudását, de a létszám a kísérőkkel együtt elérte a 2700-at. A hétvége alatt csaknem 12 ezren látogattak ki a rendezvényre.

Magyarországot hat csapat képviselte, minden kategóriában és korosztályban egy-egy. Az eredményhirdetésre a vasárnapi záróünnepségen került sor, amelyen kiderült, hogy a magyar fiatalok két ötödik helyet szereztek: a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem csapatai érték el ezt az előkelő helyezést. Rajtuk kívül a 12 év alattiak között az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskolából érkező gyerekek a 71., a 13–15 évesek között a budapesti Homoktövis Általános Iskola tanulói a 31., a 16–19 évesek mezőnyében a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumba járók a 17-ek lettek, míg a 10–19 évesek futballozó robotok kategóriájában a szombathelyi Nyitra Utcai Általános Iskoláért Alapítvány diákjai a legjobb 16-ba jutottak.

A története során Európában először megrendezett esemény sikeréből a Széchenyi István Egyetem is kivette a részét. Májer Eszter Petra, az Egyetemi Szolgáltató Központ vezetője és Zvér Brigitta, a Felvételi és Rendezvényszervezési Osztály vezetője kérdésünkre elmondta: összesen kétezer résztvevő, kísérő lakott a belső kollégiumokban. Maga a verseny ugyan az Olimpiai Sportparkban volt, de valamennyi ceremóniának az Egyetemi Csarnok adott otthont, az akkreditáció pedig az Új Tudástér aulájában történt. „Két éve, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál idején rengeteg tapasztalatot szereztünk, amit most több területen tudtunk hasznosítani” – tette hozzá Májer Eszter Petra. Támogatták a szervezőket az önkéntesek toborzásában is: mintegy 150 hallgató és nyugdíjas áldozta fel a szabadidejét, hogy a vendégek mindennel elégedettek legyenek. A visszajelzések alapján a résztvevők, kísérők jól érezték magukat, azt pedig külön értékelték, hogy a helyszínek rendkívül közel voltak egymáshoz.

Szerző: Hancz Gábor / Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #Széchenyi István Egyetem |