A SZE Közép-Európa élvonalába tartozik a kínai hallgató szerint

Fotó: SZE
Győr+
2022.02.16. 11:41

Pekingben kezdte meg tanulmányait, de végül Európába jött továbbtanulni a Shaofeng Guo, aki hamarosan átveheti járműmérnöki diplomáját a Széchenyi István Egyetemen. A kínai hallgatót a kedvező körülmények mellett a minőségi képzés vonzotta Győrbe. Úgy véli, szakterületén az intézmény a Közép-Európa élvonalában található – a képzés színvonala, a laborok fejlettsége pedig a német egyetemekével vetekszik.

Shaofeng Guo az elmúlt hetekben sikeresen záróvizsgázott a Széchenyi István Egyetemen és ezzel egy járműmérnöki diploma büszke tulajdonosa lett. A kínai hallgató folyamatmérnökként dolgozik a BYD elektromos buszokat gyártó vállalat komáromi telephelyén, és ha minden jól megy, szeptembertől mesterképzésen folytatja tanulmányait. Mindez álomszerű – ám hosszú út vezetett odáig, míg a fiatalember révbe ért.

Kínában kezdtem az egyetemet járműmérnöki szakon, de nem fejeztem be. Országunkban, különösen Pekingben óriási a verseny a hallgatók között. Az anyagi lehetőségeid meghatározzák, mire viheted. Ezért úgy döntöttem, szakítok a városommal, és külföldre jövök szerencsét próbálni” – kezdett bele történetébe Shaofeng Guo, aki alaposan megvizsgált minden lehetőséget, mielőtt a győri egyetemet választotta.

Imádom az autókat, ezért mindenképp a járműmérnöki szak érdekelt. Két középiskolai osztálytársamtól informálódtam. Egyikük Németországban, másikuk Budapesten tanult, így össze tudtam vetni a két opciót” – folytatta. „A német autóipar világszerte elismert, a német autók minőségiek, ezért kézenfekvőnek tűnt, hogy én is Németországba menjek. A pénzügyi lehetőségeim azonban korlátozottak, Közép-Európában kedvezőbb körülmények között élhetek” – hangsúlyozta.

A kínai közösség erős a Széchenyi István Egyetemen is.

Felfigyeltem arra, hogy Magyarországon sok német vállalat végez termelést, ezért csak az volt a kérdés, az országon belül mit válasszak. Láttam, hogy a járműmérnöki képzés területén a Széchenyi István Egyetem kimagasló színvonalat képvisel, együttműködik az Audival, a laborok felszereltsége pedig hasonló, mint Németországban. Gyakorlatilag olyan, mintha egy kis Németország lenne Magyarországon. Ez elképesztően meggyőző volt” – avatott be minket elhatározásának hátterébe.

Shaofeng 2018-ban érkezett Magyarországra, és céltudatosan haladt álmai megvalósítása felé. Már előre kalkulált azzal, hogy a mesterszakot is Győrben fogja elvégezni, így összesen hat évvel számolt Magyarországon. Eleinte kizárólag a tanulmányaira koncentrált, de utolsó félévében munkát is vállalt. A sors érdekes rendező, mert ugyan sok céghez jelentkezett, végül mégis egy kínai vállalatnál helyezkedett el. Ennek köszönhetően otthonosan érezheti magát Magyarországon.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy Komáromban található a BYD magyarországi telephelye. Elektromos buszokat és alkatrészeket gyárt, a tulajdonos és a menedzsment egy része is kínai származású” – mondta a friss járműmérnök, aki nemrégiben tervezői pozíciójából a termelésbe kérte áthelyezését. Persze Shaofeng, mint mindent, ezt a lépést is nagyon tudatosan tette meg. Úgy vélte, a tervezőasztalnál keveset tapasztal az ember a szakmából, ezért néhány évet a gyártósor mellett kell tölteni, hogy lássa, miképp zajlanak a folyamatok. Ha igazán jó fejlesztőmérnök szeretne lenni, akkor a gyártástechnológiát is ismernie kell, ezért azt gondolja, a saját jövőjébe fektetett azzal, hogy az irodából lement a műhelybe.

A friss mérnök Izlandon pihente ki az államvizsga fáradalmait.

Mint már az eddigiekből is kiderült, a kínai fiú szívós munkával jutott el odáig, hogy megállja a helyét a nemzetközi munkaerőpiacon, és ma már papírja is van róla, hogy végzett járműmérnök. Ezt a szorgalmat és alázatot otthonról hozta. Ahogy fogalmazott: náluk ez természetes. „Amíg fiatal vagy, hajszolod az álmod, és próbálod megalapozni a jövőd. Tanulsz, dolgozol, építed az egzisztenciád. Pihenni ráérsz később is” – vallja.

Shaofeng azt tervezi, a következő években is Magyarországon tanul és dolgozik majd, mindenesetre úgy kalkulál, hogy az európai kaland után, a tanulóévek végeztével hazatér. Ezzel együtt kifejtette, olyannyira megszerette Magyarországot, hogy el tudja képzelni, itt tölti majd nyugdíjas éveit.

Jól érzem magam a Széchenyi István Egyetemen. A nemzetközi közösség erős, sok honfitársam is tanul itt, a mentoraink figyelnek ránk, a Nemzetközi Programok Központjához mindig fordulhatunk segítségért. A magyarok nagyon kedvesek az ázsiaiakkal” – ismerte el, majd Magyarországra is kitért. Csak egy szót tudok mondani, ha Magyarországot kell jellemeznem: békés. Alkalmas hely arra, hogy az ember itt töltse idős éveit. Csak kiülnék a teraszra pipázgatva a karosszékembe, és nézegetném az embereket az utcán” – vázolta fel a távoli jövőt nevetve búcsúzóul, ám jelezte: nem viccelt. Mindenkinek csak ajánlani tudja Magyarországot és a Széchenyi István Egyetemet.

Kapcsolódó témák: #felsőoktatás | #Széchenyi István Egyetem |