Erdélyi turné

A Romance-al tér vissza Erdélybe a Győri Balett

Fotó: Győr+
Zombai-Kovács Ákos
2022.05.18. 12:48

Romance című darabjával tér vissza Erdélybe a Győri Balett. A társulat szerdán kelt útra, május 19-e és 29-e között pedig 7 helyszínen, nyolc előadáson lépnek fel Velekei László tanítványai. Többek között Kolozsváron, Brassóban és Győr vadonatúj testvérvárosában, Csíkszeredában is szerepel a balett, amely számára mindig nagy megtiszteltetés, ha a határon túl mutatkozhat be, ráadásul többnyire magyarlakta városok színpadain. Az indulás előtt a társulat igazgatója azt mondta, szeretnék újra meghódítani az erdélyi közönséget.

Gurultak a bőröndök a színház mögött álló busz felé, ismét turnéra indult szerdán a Győri Balett.

A társulat ezúttal Erdély felé vette az irányt, ahol 10 nap alatt, 7 különböző helyszínen 8 fellépése lesz a társulatnak, a Romance-al térnek vissza Romániába.

Óriási öröm számunkra, hogy ennyi év után is ilyen nagy igény van a Romance-ra, szívesen visszük el a határon túlra, például Erdélybe is, ahol a 10 nap alatt 7 helyszínen, nyolc előadásunk lesz – mondta a Győr+ Médiának Velekei László. Az igazgató szerint minden közönség más és más, de Erdélyben is a legmagasabb szinten akar teljesíteni a balett. A társulat hozzá van szokva a feszített tempóhoz és a sok fellépéshez, így a mostani turné már mg sem kottyan a táncosoknak.

Még táncos koromból emlékszem, volt ennél több fellépésünk is egy-egy német vagy olaszországi turnén, most szerencsére úgy tudtuk tervezni, hogy még egy pihenőnap is beleférjen a turnéba” – tette hozzá a társulat vezetője. „Nagy a leterheltségünk, de mégis azt érzem a csapaton, hogy nagyon elszántak, szívüket-lelküket kiviszik a színpadra, minden egyes alkalommal” – emelte ki Velekei László.

Fizikailag éppen Erdély felé buszoznak, fejben azonban már a közelgő táncfesztiválra is készülnek a balettosok.

Velekei László

Velekei László szerint óriási az érdeklődés, a csapat pedig rendkívül motivált. „Óriási az érdeklődés a táncfesztivál bemutatói iránt, ahol végre megérkezik Győrbe Jamie Winchesterrel és Hrutka Róberttel a One way to Heaven című darabunk, újra bemutathatjuk a Ne bánts!-ot Luigi Iannone és Sebestyén Bálint koreográfiájával, az Egy lépéssel közelebb című estet is láthatják az érdeklődők” – hangsúlyozta a direktor.

Alig 20 percig tartó pakolás, majd egy közös fotó után útra is kelt kelet felé a Győri Balett, amely csütörtök este már Kolozsváron táncol, de május 27-én, Győr legfrissebb testvérvárosában, Csíkszeredában is színpadra lép a csapat.

Kapcsolódó témák: #Erdély | #Győri Balett | #turné |