Széchenyi István Egyetem:

Központban a nemek közötti egyenlőség

Győr+
2023.02.04. 16:02

Az ENSZ Fenntarthatósági Fejlődési Céljaihoz is illeszkedik az a panelbeszélgetés-sorozat, amely a győri Széchenyi István Egyetem szervezésében a nemek közötti egyenlőség témáját járja körül külső előadók meghívásával. Az első rendezvényen a távmunka jelentette kihívások és tapasztalatok kerültek terítékre.

A nemek közötti egyenlőség megteremtése a mai társadalmak egyik jelentős kihívása, amit a Széchenyi István Egyetem is rendkívül fontosnak tart. Az intézmény Globalizációs Kompetenciaközpontja ennek érdekében szervezett nagy érdeklődéssel kísért panelbeszélgetést az egyetem Budapesti Innovációs és Képzési Központjában.

A panelbeszélgetés résztvevői az egyetem Budapesti Innovációs és Képzési Központjában

„Egyetemünk az ENSZ felsőoktatási intézmények együttműködésére kezdeményezett Academic Impact (UNAI) programjának társult intézménye, így kiemelt hangsúlyt fektetünk az ENSZ Fenntartható Fejlesztési Céljainak támogatására, amelyek egyike éppen a férfiak és a nők közötti egyenlőség biztosításáról szól. A nemrégiben megrendezett esemény és az idénre Budapest mellett győri, mosonmagyaróvári és zalaegerszegi helyszínnel havonta tervezett további panelbeszélgetések ezt a témát járják körül, meghívott külső előadók segítségével” – emelte ki dr. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem nemzetközi stratégiai elnökhelyettese, Globalizációs Kompetenciaközpontjának vezetője, a Magyar ENSZ Társaság elnökségi tagja. Hozzáfűzte: a rendezvényről tájékoztatták az ENSZ New York-i tájékoztatási főosztályát, ahol jelezték, hogy a következő programokon részt kívánnak venni az ENSZ bécsi információs irodájával együtt.

A Budapesti Innovációs és Képzési Központban megtartott panelbeszélgetésen Király Ildikó, a Bridgestone Tatabánya Manufacturing Kft. HR-vezetője, dr. Kovács Eszter, az Audi Hungaria Zrt. HR-tanácsadója, Kalmárné dr. Hollósi Erika, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára, Berdó-Németh Katalin, a Jaguar Land Rover Hungary Kft. HR-vezetője és dr. Elza Saitova, a Reperion alelnöke osztotta meg gondolatait a hallgatósággal dr. Lukács Eszter moderálása mellett. Érdekesség, hogy a vendégek közül négyen is a Széchenyi István Egyetemen szerezték diplomájukat, azaz az intézmény alumnijai. A program címe „A távmunka HR-kihívásai” volt, és a koronavírus-járvány következtében rendkívül elterjedt munkavégzési formával kapcsolatos tapasztalatok kerültek terítékre.

Dr. Lukács Eszter, Kalmárné dr. Hollósi Erika, és Berdó-Németh Katalin

Perényi-Isky Petra, a Széchenyi István Egyetem Nemzetközi Programok Központjának munkatársa, a rendezvény főszervezője elmondta: valamennyi előadó egyetértett abban, hogy a járvány kezdetén kihívást jelentett az átmenet a személyesből az online térbe, mára azonban már kialakult a hibrid munkafolyamat mindegyik szervezetnél. Ez a gyakorlatban jelenleg heti egy–három nap home office-t jelent a vállalatoknál. Az előadók hangsúlyozták, hogy a munkatársak nagy becsben tartják az otthoni munkavégzés lehetőségét.

„Az általános tapasztalat az, hogy aki hatékonyan végzi a munkáját az irodában, az a home office-ban is hasonló hatékonysággal éri el a kitűzött célokat. Az előadók kiemelték ugyanakkor, hogy nagyon fontos a munkatársak iránti bizalom és a párbeszéd a munkafolyamat egyes lépéseinek meghatározására annak érdekében, hogy a kollégák az irodai dinamizmus nélkül is ugyanúgy tudjanak haladni. Érdekesség, hogy a Z generáció fiatal munkavállalóinak jelentősen eltér az elképzelése a hibrid munkavégzésről: részükről az otthoni munkavégzés lehetősége már alapvető elvárás, nagyfokú rugalmasságot igényelnek a munkáltatójuktól.

A közönség tagjai nagy érdeklődéssel kísérték a panelbeszélgetést

Az előadók anyaként is beszéltek a karanténban eltöltött idő nehézségeiről, amikor több funkcióban is szerepet kellett vállalniuk otthon. Ezen tapasztalatok alapján HR-menedzserként is igyekeztek szem előtt tartani a családok kihívást jelentő helyzetét” – fejtette ki Perényi-Isky Petra, aki hozzátette: a beszélgetés egyik konklúziója az volt, hogy a személyes kapcsolattartás és az informális kommunikáció pótolhatatlan. Így ha szükséges, a személyes találkozókat online találkozási ponttá kell átalakítani – akár online ebédek formájában –, mert enélkül nem tartható fenn a sikeres és hatékony munkafolyamat.

Forrás: Széchenyi István Egyetem