Közlekedés

Százzal repesztett a belvárosban

Fotó: police.hu
police.hu
2020.07.21. 10:58

A rendőrök jelentős sebességtúllépés miatt mérték be a személygépkocsi sofőrjét Győr belvárosában.

A megyei rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai sebességmérést végeztek július 20-án Győrben, a Szent István úton. Az ellenőrzés idején, 18 óra 21 perckor, egy fekete színű autó sofőrje az adott útszakaszra vonatkozó 50 km/h megengedett legnagyobb sebesség helyett 100 km/h sebességgel közlekedett.

A járművezetőt az intézkedők 90000 forint közigazgatási hatósági bírsággal, valamint 6 előéleti büntetőponttal sújtották.

Ráadásul nem csak Győrben vannak példák extrém esetekre. Ugyancsak mai hír, hogy a fővárosban nem kevesebb, mint 93 (!) büntetőpontot gyűjtött össze egy sofőr az első kerületi Alagút utca és az V. kerületi Széchenyi utca között.

A rendőrségi közleményben azt írják: akár ötször is elvehetnék a jogosítványát annak a 34 éves férfinek, aki néhány napja nem állt meg a rendőri jelzésre az Alagút utcában és nagy sebességgel elhajtott.

A sofőr 9 piros lámpán hajtott át, valamint figyelmen kívül hagyott 2 behajtani tilos táblát, és 11 szabálysértést követett el, mert nem állt meg a rendőri jelzésre, 3 alkalommal a szembe jövő sávban, 3 esetben a buszsávban közlekedett, 2-2 esetben nem állt meg a stop táblánál, és átlépte a záróvonalat.

Ráadásul, amikor a sofőr megállt, kiderült az is, hogy ivott – tették hozzá.

Kapcsolódó témák: #baleset megelőzés | #közlekedés | #rendőrség |