Széchenyi István Egyetem

A nagykövetet meggyőzte az egyetem fejlődése

Győr+ Fotó: Májer Csaba József
2022.11.11. 08:55

Több területen is el tudja képzelni a győri Széchenyi István Egyetemmel való együttműködést Dag Hartelius, Svédország magyarországi nagykövete, aki az intézményben tett látogatást. A diplomata pozitívan nyilatkozott a győri universitas fejlődéséről, oktatási, kutatási és harmadik missziós tevékenységéről.

Hirdetés

A Széchenyi István Egyetem kiemelt célja, hogy erősítse nemzetközi kapcsolatait, s ezzel is segítse a térség fejlődését. Ehhez a törekvéshez járult hozzá, hogy az intézménybe látogatott Dag Hartelius, Svédország magyarországi nagykövete, hogy megismerje a lehetséges kapcsolódási pontokat, együttműködési lehetőségeket.

A vendégnek dr. Lukács Eszter nemzetközi stratégiai elnökhelyettes mutatta be az egyetemet és Győrt. Elmondta: a kisalföldi megyeszékhely olyan város, ahol egyszerre erős az ipar és a kultúra. Felhívta a figyelmet a település kiváló földrajzi elhelyezkedésére: az osztrák, a magyar és a szlovák főváros közelében fekszik, amelyek repülőtereiről a világ bármely pontja könnyen elérhető. Emellett a Győr szomszédságában található Péren is működik légikikötő.

Az elnökhelyettes kifejtette azt is, hogy Győr fontos egyetemi város, s a Széchenyi István Egyetem jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Ennek bizonyítéka, hogy a két legnagyobb globális felsőoktatási minősítő szervezet közül a QS világranglistáján a 801–1000. helyen szerepel, valamint megtalálható a Times Higher Education fenntarthatósági célok alapján összeállított rangsorán is, amelyen „a fenntartható városok és közösségek” kategóriában a világ 300 legjobb egyeteme közé sorolták. Az intézmény csaknem 14 ezer fős hallgatói közösségből csaknem ezren külföldről, a világ több mint 60 országából érkeztek, akik a 40 angol nyelvű képzés valamelyikén tanulnak. Hozzátette: az egyetem rendkívül szoros kapcsolatokat ápol a vállalatokkal, s a világ legnagyobb motorgyárát működtető Audi Hungaria első számú partnerének számít. Az intézmény térségi hatása jelentősen erősödött az elmúlt években, amit mutat, hogy a győri és a mosonmagyaróvári kampuszon kívül Budapesten és a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpálya mellett is működtet innovációs és képzési központot. A további fejlődést többek között a Győrben és Zalaegerszegen épülő tudományos és innovációs parkok, valamint a Győrben megvalósuló Egészségtechnológiai Campus segítik majd elő.

Dag Hartelius a megbeszélésen kifejtette: Győr nagyon szép város, gazdag történelemmel, jelentős ipari potenciállal. Hozzátette: rendkívül pozitív benyomást tett rá a Széchenyi István Egyetem meggyőző fejlődése, oktatási-kutatási portfóliója, valamint a térség érdekében végzett tevékenysége. Azt mondta, hogy az intézménnyel több témában is el tudja képzelni a jövőbeni együttműködést, különösen a győri és a zalaegerszegi tudományos és innovációs parkok, valamint az Egészségtechnológiai Campus lehetnek ilyen területek.

Forrás: Széchenyi István Egyetem

Hirdetés