A nagy sivatagi kaland: színes sztorik a Dakar történelméből

Nagy Roland Fotó: Győr+ Rádió
2026.01.15. 16:01

A 2026-os Dakar rövidesen véget ér, ezzel újabb fejezetet csatolhatunk a híres verseny 1978 óta íródó történetéhez. A sivatagi száguldás a hetvenes évek végén kezdődött, Párizsból indult és Dakarban ért véget. Mára a helyszín mellett sok minden megváltozott, a sztorik pedig csak gyűlnek. Ebből osztott meg néhányat a Győr+ Rádió hallgatóival Bencsik Béla.

Az autós szakértő egy híres versenygépnek a modelljét is magával hozta. A beszélgetés alatt ott volt a stúdióban Jean-Pierre Jabouille és Marcel Sardon 1983-as Lada Nivájának mini változata. A francia kettős ezzel az autóval lett második az ötödik Párizs-Dakaron.

Az elmúlt közel fél évszázad alatt sokan és sokszor álltak rajthoz a kihívásért, az álomért. Mr Dakar, azaz Stéphane Peterhansel 1988-ban indult először motorral, és akkor a 18. lett. Azóta csak 1994-ben és 2025-ben nem nevezett, összesen harminchat versenyen vett részt, ebből hatszor győzött motorkerékpárral és nyolc alkalommal az autós mezőnyben. Ezzel ő minden idők legeredményesebb Dakar-versenyzője.

Az első női győztes Jutta Kleinschmidt volt 2001-ben. A német pilóta 1995-ben indult először a ralin az autó építő és versenyző Jean-Louis Schlesser navigátoraként.

A Dakar Rally a legnagyobb kihívás és egy páratlan teszt is egyben minden versenyző számára, amely szinte a végtelenségig próbára teszi a pilóta és a jármű teljesítményének határát, akik váltig állítják, hogy a Dakar szelleme semmi máshoz nem hasonlítható.

Minél közelebb vagyunk a kezdetekhez, annál érdekesebb és izgalmasabb gépcsodákat láthatunk a mezőnyben. A verseny egyértelműen legidősebb rajthoz álló autója a Renault KZ 1927-ből, de rajthoz állt 1980-ban egy Citroen Traction Avant is.

A beszélgetésben természetesen jóval több Dakar-történet elhangzott, ezek visszahallgathatók a rádiós hanganyagban.
Kapcsolódó témák: #dakar | #Győr+ TV | #juice |