Hirdetés
Fuss, Fotózz, Mosolyogj!

A leukémiás gyermekekért futottak és mosolyogtak, Győrben is

Fotó: KZS
KZS-HAK
2021.09.18. 10:44

A Fuss, Fotózz, Mosolyogj kampány célja, hogy magyar turisztikai csodákra hívják fel a figyelmet sportolói szemszögből, mindezt úgy, hogy a legnemesebb célt szolgálják vele. Szeretnék bemutatni, hogy a leukémiás gyermekek is képesek mosolyogni, s talán ők a legszebben, mert igazán hisznek a gyógyulásban. Higgyünk bennük mi is!

Hirdetés

Győrben is egy könnyed futásra hívták és várták az embereket szeptember 18-án szombaton az Aranyparton, egy olyan helyen, ahol a jó levegő és a táj szépsége is garantált. Az idő is a rendezvény mellé állt, a futáshoz minden adott volt, ahogy a fotópontokon a kattintás is, a mosolyt pedig mindenkinek saját magának kellett elhozni. Nos, hiány ez utóbbiból biztos nem volt, rengeteg vidám arcot lehetett látni, akik a mozgás öröméért, és az jókedv közvetítésért gyűltek ma össze. Na meg persze mindenkit a fő cél motivált: erőt küldeni azoknak a kis Hősöknek, akik épp kezelés alatt állnak, s szeretteikkel együtt töretlenül hisznek a gyógyulásban.

A helyszínre kilátogatott Ivanics Ferenc, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke, aki a Győr+ Média érdeklődésére elmondta: „Harmincegy éve létezik már a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, s most megpróbálják egyre szélesebb körben megmutatni a tevékenységüket. Nagyon jó, hogy hozzánk is eljöttek, mi vagyunk a negyedik megye, akik melléálltak ennek a kezdeményezésnek. Fontos, hogy segítsünk azoknak a gyermekeknek, akiket nagyobb terhet kaptak a sorstól, ez a rendezvény pedig erre hívja fel a figyelmet.

Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő a jelenlétével is támogatta a rendezvényt, s elmondta: Győr örömmel lát minden ehhez hasonló kezdeményezést. „Ha már úgy hirdeti magát az esemény, hogy az ország legszebb tájegységeire viszik el a futóka, akkor jól esik, hogy Győr is a helyszínek között van, sőt, viccesen azt is mondhatnám: meg is sértődtem volna, ha nem jöttek volna. Komolyra fordítva a szót, a leukémiás gyermekeknek segíthetünk, s ez nagyon fontos ügy” – zárta Rózsavölgyi László, aki azt is elárulta, jövőre lehet, hogy futóként is láthatjuk, kezdetnek a legrövidebb távot célozza majd meg.

A futók 5 és 10 kilométeres távra nevezhettek s a kijelölt útvonalon több fotópont is várta őket, ahol elkészültek a mosolyfotók. Ezeket a felvételeket a Facebookra feltöltve küldenek erőt és további motivációt a kezelés alatt gyermekeknek és persze a szeretteiknek is. Mert a betegség mindenkit súlyt, akár közvetlenül, akár közvetve és a gyógyulás csak összefogva, egymást erősítve sikerülhet. A nevezési díj egyébként tartalmazza a mosolygós pólót, az érmet és a fotópontokon kapott frissítőt is, na meg a remek hangulatot is.

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Hirdetés