Rendőrség

A kutyaajtón mászott be a betörő

Fotó: police.hu
Győr+
2021.10.17. 13:37

A hűtőből falatozott, amikor rajtakapták.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint október 16-án 5 óra 40 perc körül betörés történt Győrben, egy Korányi Frigyes téri házba, amelynek elkövetőjé tetten érték.

A helyszínre érkező járőröknek a bejelentő biztonsági szolgálat elfogói elmondták, hogy az ingatlan riasztójának jelzése alapján érkeztek a házhoz, ahol azt tapasztalták, hogy a bejárati ajtón kialakított kutyaajtó kerete le van törve. Az ablakokon benézve látták, hogy valaki a konyhában tevékenykedik.

Fotó: police.hu

Felszólításukra – az éppen a hűtőben kutató – fiatalember végül kinyitotta az ablakot és elismerte, hogy ő nem az ingatlan lakója. Az ittas férfi arra hivatkozott, hogy egy alkalmi ismerősével együtt mászott be a kutyaajtón a házba, aki azt mondta neki, hogy a szülei házába mennek be éjszakára. Miután bejutott, egyből a konyhába ment, ahol éppen a hűtőben talált kolbászt és üdítőt fogyasztotta, amikor tetten érték. Rajta kívül azonban mást sem a biztonsági szolgálat munkatársai, sem a rendőrök nem találtak a lakásban.

A 19 éves hajdúnánási lakost a rendőrök elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó témák: #rendőrség | #sziget |