Ünnepség a Városházán

A kultúra Győrben is összeköt

P. Csapucha Adrienn Marcali Gábor
2023.01.20. 20:40

A magyar kultúra napján városunkban is igazi díjesővel ünnepelték azokat, akik munkájukkal, tevékenységükkel sokat tesznek azért, hogy gyökereink, hagyományaink ápolásán túl tovább gyarapodjanak tárgyi és szellemi értékeink. Pénteken a Városházán az önkormányzat nevében dr. Dézsi Csaba András és Rózsavölgyi László nyújtotta át az elismeréseket az arra érdemeseknek.

1823. január 22. A jeles nap, amikor Kölcsey Ferenc Csekén, egy nagyobb kéziratcsomag részeként letisztázta a Himnusz kéziratát. Méltó esemény arra, hogy ünnepeljünk. 34 éve, 1989 óta ezt is tesszük a magyar kultúra napján, nagyobb figyelmet szentelünk évezredes hagyományainknak, nemzeti tudatunk erősítésének. Győrben az idei esztendőben január 20-án, a Városházán adtak egymásnak randevút a város kulturális életében dolgozók, szervezők, művészek, valamint a kulisszák mögött lelkesen tevékenykedő szakemberek.

A megjelenteket elsőként Bakos-Kiss Gábor köszöntötte. A Győri Nemzeti Színház igazgatója felelevenítette a Himnusz történetét, majd átadta a szót dr. Dézsi Csaba Andrásnak.

Bakos-Kiss Gábor

A polgármester beszédében kiemelte azt az összefogást, ami a városban tapasztalható a kulturális intézmények között. „Büszkék lehetünk arra, hogy hazánk kultúrájának egyik fellegvára Győr városa. A magyar kultúra napja azért is igazi ünnep, mert nemcsak a múltban, de a jelenben is kiváló művészek, nemzetközi hírű társulatok alkotnak a városban. Példamutató, hogy az energiaválság okozta nehézségeket együttműködve, közösen gondolkozva próbálják megoldani intézményeink. Helyet biztosítanak egymásnak, segítik egymás munkáját. Van tehát mit ünnepelnünk ebben a nehéz helyzetben is, hiszen a győri kultúra él, lüktet, fejlődik. Mi pedig azért dolgozunk, hogy ennek a jelenleg is magas színvonalú kultúrának új lendületet, új lehetőségeket teremtsünk” – fogalmazott az ünnepségen a városvezető.

A köszöntő után, Rózsavölgyi Lászlóval, az Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottság elnökével közösen adta át a polgármester az elismeréseket, elsőként Kovács Ildikó kerámiaszobrász részére a Győr Művészetéért díjat, kimagasló művészeti tevékenysége elismeréséül.

Dr. Dézsi Csaba András és Kovács Ildikó

„Nagyon köszönöm mindenkinek, akik a pályám során támogattak. Elsősorban szüleimnek, tőlük már gyerekkorban megkaptuk a művészet szeretetét, és ezt igyekeztem én is átadni. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen kitüntetésben részesülök!” – fogalmazott Kovács Ildikó, majd elárulta, hogy 30 évvel ezelőtt éppen dr. Dézsi Csaba András nyitotta meg az első kiállítását a Kálvária úti iskolában.

Rózsavölgyi László, Maszlay István és dr. Dézsi Csaba András

A rendezvényen ugyancsak Győr Művészetéért díjat vehetett át Maszlay István, a győri teátrum színésze. „Győr és én egymásra találtunk! Csekély tehetségemből próbáltam mindent odaadni, amit le tudtam hasítani belőle, de úgy érzem, több az érdem, mint amennyit hozzá tudtam tenni. Hazataláltam Győrben, kollégáim nevében is köszönjük a tapsokat, hiszen minden ilyen díj a kollektívának szól. Így tehát tőmondattal búcsúznék Önöktől: köszönjük! – szólt a megjelentekhez a méltán népszerű Jászai-díjas színművész.

Loschitz Ferenc és dr. Dézsi Csaba András

Az elismerések sorát a Győr Közművelődéséért díj követte, melyre 2023-ban Loschitz Ferencet, a győrszentiváni Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ közművelődési szakemberét találták érdemesnek. „Nagyon meghatódtam, nem számítottam erre a díjra. Friss diplomásként kerültem Győrszentivánra és fantasztikus érzés, hogy azóta is itt, ebben a közösségben és környezetben dolgozhatom, hálás vagyok érte. Remélem, nagyon sok tartalmas és izgalmas év áll még előttünk!” – mondta meghatottan Loschitz Ferenc.

Rózsavölgyi László, Czelter Melinda és dr. Dézsi Csaba András

A városvezetés köszönete kifejezéseként elismerésben részesítette az önkormányzat kulturális intézményeiben kiemelkedő színvonalú munkát végző munkatársait is. Így tapsvihar közepette ünnepelték Baracskai András Bélát, Győr Megyei Jogú Város Levéltárának igazgatóhelyettesét, Bédi Mártát a Győri Művészeti és Fesztiválközpont üzemviteli munkatársát, Czelter Melindát a Generációk Művelődési Háza üzemviteli alkalmazottját, Gaál Andreát a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ gazdasági ügyintézőjét, Krokker Katalint a Győri Balett öltöztetőjét, Martonné Farkas Emesét a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum gazdálkodási csoportvezetőjét, Móri-Hartmann Nórát a Kulturális Pénzügyi-Gazdasági Szolgáltató Központ gazdasági főelőadóját, Nády Árpádot a Győri Nemzeti Színház fővilágosítóját, Vargáné Nemesi Emmát a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér közművelődési osztályvezetőjét, Venesz Szabolcsot a Vaskakas Bábszínház műszaki munkatársát, valamint Vrábel Ilonát a Győri Filharmonikus Zenekar gazdasági és munkaügyi referensét.

Rózsavölgyi László, Krokker Katalin és dr. Dézsi Csaba András

A magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepség a győri teátrum művészeinek színvonalas műsorával zárult.

Galéria: Marcali Gábor

Kapcsolódó témák: #díjátadó | #magyar kultúra napja | #ünnepség |