A közúti fuvarozás jövője

Illusztráció: depositphotos.com
Győr+
2022.01.10. 17:10

Befejeződött a Nexogen Kft., a Waberer’s International Nyrt. és a győri Széchenyi István Egyetem közös projektje, az „Externlogisztika üzleti folyamatainak fenntarthatóságot figyelembe vevő holisztikus optimalizálása” című fejlesztés. A projekt célja egy olyan döntéselőkészítő szoftver megalkotása volt, melynek segítségével a közúti fuvarozás folyamatai költség- és energiatakarékosabbá válhatnak. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, 1,058 milliárd forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével.

A fejlesztés legfontosabb célkitűzése a hatékonyság növelése, azaz az üresfutás és a várakozási idő minimalizálása volt. A korábbi fuvartervezési folyamatok lassúnak bizonyultak, emberi erővel nem lehetett az összes variációt áttekinteni. A forradalmi szoftver ugyanakkor képes megtalálni az optimumot, figyelembe véve nemcsak a megrendeléseket, hanem a teljes flotta állapotát, valamint a sofőrök pihenőidejét is úgy, hogy a teljes tervezési idő összesen két-három perc. A Waberer’s járművei közel 500 millió kilométert tettek meg 2017-ben, így akár néhány százalékos változás is eurómilliókban, illetve szén-dioxid-tonnákban mérhető megtakarítást okoz.

A projekt előzménye a Nexogen által megalkotott WIRE tervezőalgoritmus, melynek éles teszteléséhez a környezetet a Waberer’s biztosította. Az együttműködés sikerét jelzi, hogy a 25. MENTA konferencián az Év informatikai projektjének adományozott Gyurós-díjat a két cég közös projektje nyerte.

A projekt Győrben, a Széchenyi István Egyetem kampuszán valósult meg. A tagok közötti munkamegosztás követte legfőbb tevékenységüket; a Nexogen Kft. informatikai fejlesztő cég, így fejlesztői, főleg algoritmizációs és implementációs munkákat végeztek, a Waberer’s fuvarozói szakmai tapasztalatával ellenőrizte az elért eredményeket, a Széchenyi István Egyetem pedig tudományos oldalról, kutatással és verifikációs munkával támogatta a fejlesztést. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, a GINOP-2.2.1 felhívásban, azonosítószáma: GINOP-2.2.1-15-2017-00078, 2021. december 27-én fejeződött be.

Illusztráció: depositphotos.com