A kozmopolita lokálpatrióta: Kiss Benedek Széchenyi alumni, az Attrecto Zrt. alapítója

Győr+ Májer Csaba József
2022.11.18. 07:30

Mondhatni, már gyermekként beszippantotta a későbbi Széchenyi István Egyetem atmoszférája, hiszen szülei több évtizeden át az intézmény oktatóiként dolgoztak. Nem volt kérdés tehát, hogy Kiss Benedek a gimnáziumi érettségit követően innen kezdi meg nemzetközi utazását az üzleti és IT világba, de számára a győri horgony mindvégig erős maradt.

Kiss Benedek 2004-ben végzett a Széchenyi István Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakirányán, ezt követően Sydneyben, majd Berlinben folytatta tanulmányait. A nemzetközi üzleti ismeretek és mesterdiploma megszerzése után visszatért Győrbe, hogy testvérével és barátjával 2010-ben megalapítsák a ma már országosan is elismert Attrecto Zrt.-t. Az addig elvégzett tanulmányok és néhány év tapasztalatszerzés birtokában, kiváló érzékkel tapintottak rá a szoftverfejlesztésben rejlő akkori nemzetközi lehetőségekre. Ma már az Attrecto Zrt. számos világcéget tudhat partnerei között, legyen szó autógyártókról, gyógyszercégről vagy lakossági szolgáltatóról. 

A helyi közösségnek visszaadni nem csak hálás dolog, hanem kötelesség is

A cégnek, amely jelenleg 70 főt foglalkoztat, most is Győrben van a központja. Arra a kérdésre, hogy okozott-e hátrányt a vidéki origo az üzlet felépítésében Kiss Benedek hangsúlyozta: „inkább előny a győri székhely, életminőségben és HR szempontból is. Nem tervezünk új helyszínek felé nyitni, nincs most olyan piaci dinamika, ami ezt indokolná.” Nem csak a városhoz, de a Széchenyi István Egyetemhez is megmaradt a kötődés, hiszen az Attrecto számos gyakornoki programot és közös innovációs projektet is indított az intézménnyel. „Utólag került csak kontextusba az, hogy mit kaptam, hogy ez mennyit ér, és hogy a helyi közösségnek visszaadni nem csak hálás dolog, hanem ez a kötelességünk is” – mondta.Hozzátette, hogy karrierjének biztos alapot adott az a magas színvonalú oktatás amelyet a győri egyetemen kapott, így nem volt kérdés számára, hogy a későbbiekben viszonozni fogja a tudásalapú értéket. 

A szerencse az, amikor a felkészültség találkozik a lehetőségekkel

A cég elmúlt 12 évével kapcsolatban elmondható, hogy a jelen üzleti sikerei, a múlt tudás- és kapcsolati tőke alapú befektetéseinél kezdődnek. Kiss Benedek egy korábbi interjúban „self made man” – ként aposztrofálta magát, aki mindig felkészülten várja az üzleti lehetőségeket, legyen szó a nemzetközi vagy hazai piaci igényekről. Adja magát a kérdés, hogy mint alumni, mit javasolna a jelenlegi széchenyis hallgatóknak, akik hasonló karrierutakon gondolkodnak: „Mindenek előtt azt, hogy legalább annyira ismerjék a saját cselekedeteik mögött rejtőző motivációs rendszerüket (azaz pontosan tudják, hogy mit miért csinálnak), mint a célpiacukat, az éves büdzséjüket vagy a vásárlóik szokásait. Az angol nyelv magas fokú ismerete szerintem elengedhetetlen, de minél több nyelvet és kultúrát ismer az ember, annál nagyobb az eszköztára, annál felkészültebb, ha adódik  a lehetőség.

Mindezek mellett Kiss Benedek egy sokkal személyesebb üzenetet is szeretne átadni: „A családunk és barátaink szeretete, a személyes fejlődés, az utazások, új élmények, az elménk véget nem érő pallérozása, a másokon való segítés és a kreatív szenvedélyeink követése olyan érzelmi páncélt hoznak létre, amely segít elérni a céljainkat, és amire idős korunkban támaszkodhatunk majd.” 

Vállalati kultúra, mint stratégiai kérdés

Az Attrecto honlapját böngészve a látogató észreveszi, hogy a vállalat igyekszik nem csak az IT üzleti arcát, de a humán oldalát is hangsúlyossá tenni. Konkrét példa erre, hogy a honlapon a sikeres projektek mellet az elfogyasztott banánokat is számon tartják. Kiss Benedek erre egyértelmű választ ad: „ Mindig is stratégiai kérdés volt a cégnél a vállalati kultúra magas szinten tartása. Hiszen az office wellbeing, a karrier-utak támogatása és a közös emberi és vállalati értékek tudnak csak hosszú távú kohéziós hatást kifejteni egy ilyen csapatban. Ez az összetartás segíthet átlendülni az esetleges nehezebb időszakokon is.”  Jól példázza a csapatösszetartást, hogy a 2021-es MérNŐK Mesék Pályázatunkon második helyezést elért Horváth Veronika (Attrecto Zrt., tesztautomatizálási mérnök) helyett kollégái vezényelték le a pályázat beadását és a díjátadón is képviselték. A munkatársak szerették volna, ha az akkor nehéz helyzetben lévő Veronika kiemelkedő eredményeit elismeri a Széchenyi István Egyetem is.  

A jövő: MI és kézzel készített hangszerek 

Az Attrecto Zrt. és Kiss Benedek is „úton” van még a képzeletbeli idővonalon. A cég jövőjét tekintve elmondja: Kevesen látják, hogy még az egyszerűbb mesterséges intelligencia megoldások is felmérhetetlen potenciált jelentenek a fejlődés, a fenntarthatóság és általában az értéknövelés területén (ahol a fejlődés iránya  inkább szándék kérdése). Amellett, hogy mindig is megbízható szoftverfejlesztő partnerei leszünk ügyfeleinknek, igyekszünk számukra a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket elérhetővé tenni és kiaknázni – és ki tudja, talán sikerül végül egy olyan megoldással előállni, ami új utat mutat a piacán.”

A kérdés kapcsán Kiss Benedek azonban azt is elárulja, hogy ő maga „útelágazáshoz” ért: „Másfél éve már nem veszek részt aktívan a cég irányításában, új vállalkozásokat építek. Az egyik egy hangszergyár, ahol különleges, kézzel készített hangszerek készülnek. Ez a projekt  négy fővel indult,  mára már közel húszan dolgozunk itt együtt. A másik, a legújabb – és talán az összes közül a legnagyobb potenciállal rendelkező projekt – ipari kender-termesztéssel foglalkozik, de ez még egy olyan korai stádiumban van, hogy a részletekről még nem tudnék hitelesen mesélni.”

Szöveg: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #Széchenyi István Egyetem |