Hirdetés
Az irodalom örök érték, ahogy a könyv is az

A Könyvszalon a kultúra, a művelt győri emberek ünnepe

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2019.11.15. 15:43

A Muzsikás együttes műsorával kezdődött a 19. Győri Könyvszalon pénteken délelőtt a Győri Nemzeti Színházban, ahol az ünnepélyes megnyitón Mezey Katalin vehette át az Alkotói Díjat.

Hirdetés

Három napon át 35 kiadó könyvújdonságaiból válogathatnak a színházba betérők, valamint több mint száz kulturális programmal várják az érdeklődőket, koncertekkel, előadásokkal, könyvbemutatókkal, író-olvasó találkozókkal.

Rózsavölgyi László önkormányzati képviselő a rendezvényt köszöntve kiemelte: a Könyvszalon a kultúra, a művelt győri emberek ünnepe.

Hirdetés

Ezen a hétvégén nem csak könyvújdonságokkal találkozhatunk, hanem azokkal az alkotókkal is, akik elrepítenek bennünket csodálatos világaikba. Az esemény bizonyíték arra, hogy a könyv nem elavult műfaj és a digitális világban sem szorult ki az életünkből. Az irodalom örök érték, úgy, ahogy a könyv is az.

A politikus szerint külön öröm, hogy találkozhatunk, megismerhetjük a győri szerzőket, valamint hogy a Könyvszalon a gyermekeknek is szól. „Azt szeretnénk, hogy a legkisebbek az olvasott mesék által képzeljék el Micimackót, a Négyszögletű kerekerdőt, vagy a toronyba zárt királylányt.” Végül Rózsavölgyi László úgy fogalmazott: „biztos vagyok abban, hogy valakit jobban meg lehet ismerni a könyvespolca tartalmáról, mint a facebook profiljáról.”

A Győri Könyvszalon Alkotói Díját Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, prózaíró vehette át Rózsavölgyi Lászlótól. Jánosi Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész laudációjában a magyar női írókat elevenítette fel, a nemzeti kultúrában betöltött pótolhatatlan szerepükről vallott. Beszélt a „fényt teremető” erőről – amely a magyar írónők műveinek közös és legszebb küldetése. „Ez a fénykibocsátó erő immár fél százada sugárzik Mezey Katalin verseiből, novelláiból, regényeiből is.”

„Iránytűként ismerte fel Mezey Katalin: az irodalmi tudat, az emberi és a nemzeti életnek egyszerre hajtóereje, lelkiismerete, és igazsága.” Ezért születhetett meg az életműve, a verseskötetei, drámái- és próza kötetei, gyermekkönyvei – hangsúlyozta Jánosi Zoltán.

A díjazott megköszönve az elismerést elmondta, vallja, hogy akkor ér célba egy verse, egy prózája, ha valaki érdemesnek tartja arra, hogy másodszor is elolvassa! Mezey Katalin abban reménykedik, ezt sokan megteszik, és kötetei ott lapulnak a könyvespolcainkon. A díjazottal pénteken 17 órakor Erős Kinga beszélget a Kisfaludy Teremben.

A megnyitón húzták ki a Kortársasjáték drámaíró verseny feldolgozandó témáit, melyet a megyei napilap mai szalagcímei közül választottak. Fábián Péter, Formanek Csaba és Pozsgai Zsolt a három drámaíró, Benkó Bence Bródy Norbert és Funtek Frigyes a három rendező. Az elkészült darabokat szombaton este mutatják be. Erről előzetesen ITT számoltunk be.

A Győri Könyvszalonról korábban ITT írtunk.

A részletes program ITT található.

Szerző: Földvári Gabriella
TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #könyvbemutató |
likeold
a fb oldalunkat