A „Kockára” hajaz a megyei önkormányzat leendő hivatala

Fotó: Ács Tamás
Ficsór Dávid
2022.04.07. 13:39

Teljesen megújul a Töltésszer utcában található használaton kívüli, elhanyagolt épület, ami a kajak-kenu sporttelep szomszédságában áll. Ezt jelentette be Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön, a kivitelezési szerződés aláírásán. A Mosoni-Duna partján fekvő ingatlant a megyei területfejlesztési keretből, kormányzati támogatással 730 millió forintból újítják meg. A jövőben a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat hivatali épületeként és rendezvényközpontjaként funkcionál majd, várhatóan jövő nyárra készül el.

Az ingatlan – mely egykor a jogászhallgatók közösségi tere volt – borzasztó állapotban van, lyuk tátong az emeleti padlón és a tetőn, a mennyezeten beázás és penész nyomai fedezhetők fel, és a nyílászárók is teljesen elhasználódtak. Kicsivel több mint egy év múlva azonban egy minden igényt kielégítő, modern, energiahatékony hivatal áll majd itt, a megyei önkormányzat jóvoltából.

„2018 év végén szereztük meg ennek az épületnek a használati jogát azzal a céllal, hogy a későbbiekben egy olyan rendezvénytermet tudjunk itt kialakítani, ahol akár a megyei közgyűlés is ülésezhet és hivatali funkciókat is betölthet, vendégek fogadására is alkalmas. A győri és a térség turisztikai életébe is be szeretnénk kapcsolódni, hiszen rendkívül jó az ingatlan elhelyezkedése” –mondta Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke.

A víz közelsége és a meglévő épület szerkezete feladta a leckét a tervezőknek. Nagy kihívás volt a végleges objektum kialakítása. A szakemberek azonban rutinosak, ha régi ingatlanok felújításáról van szó. A nevükhöz fűződik ugyanis a kekszgyári kocka újragondolása is, melynek munkálatai jelenleg is zajlanak. A megyei önkormányzat új épületének vonalvezetése pedig követi a környékbeli építmények adottságait.

A kivitelező konzorcium képviselői és a megyei közgyűlés elnöke csütörtökön alá is írták a kivitelezési szerződést. A szakembereknek 2023 júliusában kell átadni az elkészült 666 négyzetméter fűtött területtel rendelkező épületet. A beruházás a megyei területfejlesztési keretből, kormányzati támogatással 730 millió forintból újulhat meg.

Galéria: Ács Tamás

Televíziós szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #fejlesztés | #Győr | #Megyei Önkormányzat |