Higiéniai alkohol 70%

A győri szeszgyár a hazai ellátás egyik alapköve

Fotó: Marcali Gábor
Zoljánszky Alexandra
2020.04.26. 19:57

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium koordinálásával hat magyar gyártó működik együtt a fertőtlenítőgyártásban, így a következő hónapokra biztosított a belföldi ellátás – jelentette be múlt pénteki sajtótájékoztatóján a tárca gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, György László. Köztük van napi 20-25 ezer palackkal, és többkamionnyi alkohollal a Győri Szeszgyár és Finomító Zrt. is.

Az alkoholgyártás alapanyaga elsődlegesen a cukorgyártás mellékterméke, a melasz. A Győri Szeszgyár és Finomító Zrt. évente 44 millió liter alkoholt állít elő. A vállalat termékei az utóbbi évek gazdaságpolitikai célkitűzéseihez igazodva elsősorban exportpiacokra kerültek. 2019-ben a termelésük közel 90 százalékát az Európai Unió országaiba és a balkáni országokba szállították. A legfontosabb vevőik a gyógyszer-, az élelmiszer- és gyógyszeripari csomagolóanyag-gyártó vállalatok.

Dr. Kiss Kolos, a finomító vezetője szerint az itt dolgozóknak plusz motivációt jelent, hogy hozzájárulhatnak a lakosság egészségének megőrzéséhez

„2020 februárjában elsők között éreztük meg a koronavírus hatásait, mert sok olaszországi, lombardiai vevőnk van, akik jelezték a súlyosbodó problémákat” – mondta el megkeresésünkre Kolos Gábor, a gyár vezérigazgatója.

Március elején aztán, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a vírus Magyarországra is megérkezik, a cég vezetése utasítást fogalmazott meg: az export visszafogása mellett a hazai vevőket, elsősorban a kézfertőtlenítő-gyártókat kell előnyben részesíteni.

„Jelentős külföldi megrendeléseket utasítottunk vissza, így a márciusi hazai értékesítésünk a korábbi 10-ről 30 százalékra növekedett” – tette hozzá a nyolcvan főt foglalkoztató vállalat vezetője, és beszélt arról is, március első hetében levelet írtak az operatív törzsnek, amelyben mint a magyar piac egyik nagy szereplőjeként jelezték együttműködési szándékukat.

„Gyorsan kapcsolatba kerültünk a hatóságokkal és engedélyt szereztük egy korábban a román piacra gyártott kézfertőtlenítő folyadék hazai forgalmazására.

Mostanra teljes palackozókapacitásunkkal, napi 20-25 ezer félliteres palackot értékesítünk viszonteladóinknak és nagyobb végfelhasználóknak. A termék Higiéniai alkohol 70% néven kerül forgalomba.”

A győri vállalat elsőként szállított alapanyagot a MOL LUB Kft. részére a meginduló fertőtlenítőfolyadék-gyártáshoz. Kezdetben heti kettő, majd heti négy kamion alkoholt szállítottak, április elején pedig az illetékes minisztérium államtitkársága koordinálásában részt vettek annak a megállapodásnak a kialakításában, amely a válság idejére az összes piaci szereplő gyártókapacitását és a piaci igényeket összhangba hozta.

A vállalat vezetése a kialakult válsághelyzetben, március elején úgy döntött, hogy a szokásos társadalmi szerepvállalásán túl, havonta ötmillió forint értékben juttat kézfertőtlenítő folyadékot ingyenesen oda, ahol erre a védekezésben a legnagyobb szükség van.

Elsőként Győr városának adományoztak két raklap terméket, majd a Győri Mentőállomás részére juttattak el egy raklappal.

„Reméljük, a vírus okozta nehéz helyzetből a gazdaság mielőbb kikerül, de amíg a termékre ilyen jelentős kereslet marad, addig az adakozásunkat fenntartjuk és erre bátorítunk mindenkit” – hangsúlyozta Kolos Gábor.

Dr. Kiss Kolos, a finomító vezetője szerint az itt dolgozóknak plusz motivációt jelent, hogy hozzájárulhatnak a lakosság egészségének megőrzéséhez

A hét elején újabb vállalatokhoz érkeztek honvédelmi irányító törzsek annak érdekében, hogy a lakosság élelmiszer- és gyógyszerellátása biztonságos legyen. Köztük van városunk egyik legrégibb üzeme, az 1884 óta termelő, magyar családi tulajdonban lévő Győri Szeszgyár és Finomító Zrt. is.

„Elsősorban akkor tudnak nekünk segítséget nyújtani, ha gyors beavatkozásra van szükség, ha például alapanyagban, munkaerőben hiányt szenvedünk. Pillanatnyilag a gyár maximális kapacitással üzemel, minden biztosított, de hogy mi történik egy hónap múlva, egyelőre nem tudhatjuk – jelezte a helyzet bizonytalanságát a vezérigazgató.

Kapcsolódó témák: #koronavírus |