A győri egyetemmel ismerkedett a kínai járműgyártó

Fotó: Májer Csaba József
Győr+
2022.09.22. 17:31

A műszaki területeken élen járó győri Széchenyi István Egyetem tevékenységével ismerkedtek a kínai NIO járműipari vállalat vezető képviselői. A küldöttség tagjainak elnyerte tetszését az intézmény infrastruktúrája és képzési-kutatási portfóliója.

A NIO sanghaji autógyártó vállalat, amely elektromos járművek fejlesztésére szakosodott. A cég arról is ismert, hogy a hagyományos töltőállomások alternatívájaként automata akkumulátorcsomag-cserélő állomásokat fejlesztett ki járműveihez. A cég első európai gyártóbázisának helyszínéül a Budapesthez közeli Biatorbágyot választotta. Az új üzemben éppen ilyen állomásokat gyártanak majd a jövőben. A Széchenyi István Egyetem számára pedig kiemelten fontos nemzetközi kapcsolatai bővítése, amelynek révén tovább tudja erősíteni hozzájárulását a térség gazdaságának erősítéséhez.

Ennek jegyében látogatott a NIO delegációja a Széchenyi István Egyetemre Chao Yang, a NIO Power alelnöke vezetésével. A találkozó létrejöttében nagy szerepe volt Magyarország sanghaji főkonzuljának, aki elöljáróban Győrt a folyók városaként mutatta be, amely az Audi és beszállítói révén autóiparáról, valamint arról ismert, hogy három főváros – Budapest, Bécs és Pozsony – alkotta háromszögben fekszik. Megjegyezte: a hazai egyetemek közül a Széchenyi István Egyetem ápolja a legszorosabb és legsokrétűbb kapcsolatokat az autóipari vállalatokkal.

Szüle Bálint, az egyetem Nemzetközi Programok Központjának központvezetője és Kolossváry Tamás, az egyetem Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központjának központvezetője kifejtette: a kilenckarú, képzéseivel Győr mellett Mosonmagyaróváron, Budapesten és Közép-Európa legkorszerűbb járműipari tesztpályája, a ZalaZONE mellett is jelen lévő intézmény erős műszaki gyökerekkel és tudással rendelkezik. A mintegy 14 ezer hallgató közül csaknem ezren külföldről – több mint 60 országból – érkeztek, akik a 40 angol nyelvű képzés valamelyikén tanulnak. Az intézmény magas színvonalát jelzi, hogy a QS nemzetközi felsőoktatási minősító szervezet világranglistáján a 801–1000. helyen szerepel.

Kolossváry Tamás hozzátette: a Széchenyi István Egyetem jelenleg építi győri tudományos és innovációs parkja első ütemét, s a fejlesztéssel a vállalatokkal való még szorosabb partnerséget, startup és spinoff cégek támogatását, a tudásgazdaság fejlesztését segíti majd. Az intézmény a ZalaZONE autóipari tesztpálya mellett épülő infrastruktúrában is kulcsszereplővé vált. Az ottani tudományos és innovációs park területén található Zalaegerszegi Innovációs és Képzési Központ épületének átadására nemrégiben került sor, ahol a fókusz többek között az önvezető járművekre és közlekedési rendszerekre, valamint a dróntechnológiára fókuszáló kutatásokon, a hallgatók gyakorlatorientált képzésén, illetve az ipari vállalatokkal való együttműködésen lesz. Dr. Fodor Dénes, a Széchenyi-egyetem Járműipari Kutatóközpontjának kutatócsoport-vezetője az intézmény e-mobilitással kapcsolatos kutatásaiba nyújtott bepillantást a kínai delegációnak.

Chao Yang szavaiból kiderült, hogy vállalatuk mérföldkőnek tekinti magyarországi beruházását, tevékenységével pedig szeretné ösztönözni az elektromos járművek piacát. Megjegyezte: a legtehetségesebb szakemberekre van szükségük ahhoz, hogy a legjobb megoldásokat fejlesszék ki a fogyasztók számára, ezért a jövőben együtt kívánnak működni magyar egyetemekkel.

A kínai vendégek látogatásuk zárásaként megtekintették az egyetem Teljesítményelektronika és Villamos Hajtások Tanszékének laborjait, valamint megismerkedtek az egyik hallgatói versenycsapat, az idén nyáron Magyarországon, Ausztriában és Németországban hatalmas sikereket elért Arrabona Racing Team munkájával.

Szöveg és forrás: Széchenyi István Egyetem

Kapcsolódó témák: #Széchenyi István Egyetem |