A gyermekgyógyászatot támogatják a vadászok

Szöveg és fotó: Pécskai István
2023.05.12. 14:14

Az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. különösen fontosnak tartja, hogy támogassa a gyermekek gyógyítását. A szervezet legutóbb 863 028 forintot adományozott a győri Petz Aladár Egyetemi Oktatókórháznak. Ezzel egy 1,1 millió forintba kerülő, hidrogénkilégzési teszt elvégzéséhez szükséges készülék megvásárlását támogatta.

A társaság tagjai tíz esztendeje, minden december végén jótékonysági vadászatot szerveznek. Egy évtized alatt 170 millió forintot gyűjtöttek a magyar egészségügy számára, amiből 286 vadiúj eszközt tudtak vásárolni a kórházak. Ez az összeg egyébként több mint 113 ezer gyermek gyógyítását tette lehetővé.

„A jótékonysági vadászat egy olyan karitatív összefogás, amely során azért találkozunk, hogy a beteg gyermekeket támogassuk. Nagyságrendileg ezer–ezerkétszáz vadász vesz részt ebben az akcióban. Magyarországon sok karitatív program van, amely néhány évet megél, abból viszont kevés van, amelyik egy évtizede sikeresen működik. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ezt elmondhatjuk magunkról” – nyilatkozta Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a Győr+ Médiának.

A Petz Aladár Egyetemi Oktatókórház számára rendkívül hasznos a most vásárolt készülék, hiszen jelentősen megkönnyíti az orvosok munkáját.

„Ez az eszköz a szénhidrát-felszívódási és lebontási zavarok, köztük a nagyon gyakori laktózintolerancia gyors és egyszerű diagnosztizálását teszi lehetővé. Egy teljesen fájdalommentes, úgynevezett non-invazív vizsgáló eljárásról van szó, amelyet a gyermekek körében különösen lényeges szempont. Kórházunkban mint megyei centrumban nagyon fontosnak tartjuk, hogy magas színvonalú legyen a szakmai ellátás. Ehhez ez a készülék is hozzájárul. Köszönjük a vadásztársaságnak, hogy ismét gondolt ránk, és támogatta a gyermekgyógyászati ellátást” – magyarázta dr. Kovács Márta PhD főorvos, aki az intézmény gyermekosztályán dolgozik.

TV-s szerkesztő: Ficsór Dávid

Kapcsolódó témák: #adomány | #gyógyászat | #híradó | #kórház | #vadászat |