A nevelőszülőség gyémántbányászat

A gyermek maga a jutalom

Fotó: Shutterstock/Yuganov Konstantin
Szabó Csilla
2020.05.03. 13:55

Nevelőszülői tanfolyam indult márciusban a Győr-Moson-Sopron Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál, amit a járvány miatt felfüggesztettek, de folytatják, amint lehetséges. Azután pedig újabb hét család vállalkozhat arra, hogy nevelésbe vett gyermekeket gondozzanak átmenetileg saját otthonukban

A nevelőszülőség összeköti a gyermek múltját és jövőjét. A család melegét, mintáját, a szeretet biztonságát adja azoknak a gyermekeknek, akiket saját szülei valamilyen okból, rövidebb vagy hosszabb ideig nem tudnak vállalni. A nevelőszülő saját otthonában biztosítja a nála gyámhatósági határozattal elhelyezett gyermek ellátását.

Tóth Eszter, a megyei nevelőszülői hálózat szakmai vezetője kiemelte,

a nevelőszülőség nem örökbefogadás, a nevelő nem tekintheti sajátjának a gondozott gyermeket.

Megyénkben is egyre fogy a nevelőszülők száma, amely fokozott nehézséget jelent a gyermekvédelem rendszerében. Hiszen áldozatos és hihetetlenül értékes munkájukban együttműködnek, hogy a gyermek sorsa minél előbb – hazakerüléssel vagy örökbefogadással, esetleg huzamosabb időre szóló nevelőszülői elhelyezéssel – véglegesen rendeződjön.

Ki lehet nevelőszülő?

A 24. életévét betöltött, cselekvőképes, büntetlen előéletű, magyar állampolgár, aki a gondozásba helyezett gyermeknél legalább 16, legfeljebb 50 évvel idősebb, és megfelel a gyermekvédelmi törvényben meghatározott alkalmassági feltételeknek. Az egészségügyi és pszichés alkalmasság mellett vizsgálják a gyermeknevelésre alkalmas környezetet, 60 órás szakképzésen fejlesztik a készségeket, elméleti és gyakorlati segítséget adva a gyermek szükségleteinek kielégítéséhez és fejlődésének biztosításához, a vér szerinti kapcsolatok ápolásához. Az első gyermek kihelyezésétől számított két éven belül a jogszabályban rögzített további képzéseken is részt kell venni. A 28+32 órás kiscsoportos képzést gyermekvédelmi szakember és gyakorló nevelőszülő tartja, a trénerek családlátogatáson is tovább ismerkednek a jelentkezőkkel.

Elsődleges cél, hogy megfelelő számú képzett nevelőszülő álljon rendelkezésre az elhelyezésre váró 12 év alatti gyermekek számára.

„Kevesen alkalmasak a 24 órás munkát igénylő nehéz hivatásra, amely speciális foglalkoztatási jogviszonynak számít” – hangsúlyozta a szakmai vezető, hozzátéve, a tevékenységért díjazás illeti meg a nevelőszülőt, amely alapdíjból, kiegészítő és többletdíjból áll. A nevelőszülőt megilleti a családi pótlék, a családi adókedvezmény, és újdonság, hogy gyedre is mehetnek a nevelőszülők. Eddig tulajdonképpen ellenérdekeltek voltak a nevelőszülők, hogy kisbabát fogadjanak, akivel otthon kell maradni a gyermek kétéves koráig, hiszen amellett nehezen lehetett kereső tevékenységet folytatni. A nevelőszülői gyed a díjazás révén könnyít ezen. Megyénkben jelenleg 55 nevelőszülő lát el 135 gyermeket, többnyire házaspárok, akiknek már vannak saját gyermekeik, de nevelőszülő lehet egyedülálló is, akinek a körülményei alkalmasak a gyermek fogadására. Az átlagéletkor növekszik a hálózatban, cél, hogy fiatalítsanak, ehhez a megemelt díjazás mellett a tanfolyamok, szakmai támogatás és informatikai eszközök fejlesztésével éppúgy hozzá tudnak járulni, mint a háztartási gépek, fejlesztőeszközök vagy a gyermekgondozáshoz szükséges nagyobb értékű tárgyak biztosításával.

A gyermekvédelembe kerülők száma állandó, a megyénk azonban nehezebb helyzetben van, mivel, ha a járvány előtti adatokat nézzük, gyakorlatilag nincs munkanélküliség és sokan dolgoznak külföldön. A tapasztalatok azt mutatják, hogy kivételes pedagógiai érzékkel, saját megélt nevelési tapasztalattal rendelkeznek a legjobb nevelőszülők, elég fiatalok, rendezett anyagi körülményekkel, hogy több gyermeket is otthonukba fogadjanak. A nevelőszülői tanfolyamot sikeresen elvégzők először 1-2, később akár 5-6 gyermeket is fogadhatnak otthonukban saját kiskorú gyermekeik mellett. A legtöbb gyermek a nevelőszülőknél válik örökbe adhatóvá, de fogadó szülőként megmondhatja, hogy milyen életkorú, származású, betegségű gyermeket szeretne, illetve nem szeretne.

A nevelőszülőknél cseperedő gyermekek sikeresebbek, eredményesebbek lesznek, mint a gyermekotthonban felnövők, a család erős megtartó, normakövető szerepe miatt kevésbé jellemző a deviancia, szökés vagy bűnelkövetés. „A nevelőszülők úgy érzik, képesek arra, hogy másoknak segítsenek, és képesek is adni annak, akinek szüksége van rájuk. Fontos tevékenységet végeznek azzal, hogy a társadalom számára jót és nemeset cselekszenek” – összegezte a tapasztalatokat Tóth Eszter, és idézte az egyik gyakorló nevelőszülő szavait:

„Olyan, mint a gyémántbányászat, sokat kell csákányozni, amíg ráakadunk a gyémántra, ami ott van a gyermekekben. Fáradságos munka, de megéri, mert nagyon szép és hálás hivatás.”

Kapcsolódó témák: #család |