A folyópart ékköve lesz az új rendezvényközpont

P. Csapucha Adrienn Fotó: Ács Tamás
2023.03.27. 14:11

A vízisport centrum szomszédságában, a Töltésszer utcában épül a vármegyei önkormányzat új épülete. A modern rendezvényközpont funkciójában is egyedi megoldásokat kínál, de már most látható, hogy ha elkészül a Mosoni-Duna partjának egyik ékköve lesz a komplexum. A 800 millió forintból, európai uniós és a vármegye saját forrásából megvalósuló beruházás bokrétaünnepségét hétfőn tartották.

Korábban egy romos épület állt a Töltésszer utca azon telkén, ahol helyet kapott az új, korszerű rendezvényközpont. Időszerű volt a fejlesztés, hiszen a vármegyei önkormányzat jelenlegi székhelye a megnövekedett feladatok miatt, egyes találkozók illetve programok lebonyolítására már nem alkalmas. „Nagyon sok információs napot tartunk, számtalan külföldi delegáció érkezik hozzánk, akiket megfelelő minőségben kellene fogadnunk, de igazából a közgyűléseink megtartására sem állt rendelkezésünkre egy olyan tér, mely minden szempontból megfelelt volna az elvárásoknak” – fogalmazott a Győr+ Médiának Németh Zoltán az új rendezvényközpont bokrétaünnepségén.

„A legkorszerűbb technikával készül az épület, a környezettudatos elveket szem előtt tartva, meg tudja majd termelni azt az energiamennyiséget, amit felhasználunk a működéshez. A terek több részre oszthatók, ráadásul a panoráma, a bennünket körülvevő környezet is önmagáért beszél” – hangsúlyozta a vármegye elnöke.

A hétfői rendezvényen kiderült, hogy más, akár városi, közéleti eseményeknek is otthonául szolgálhat a multifunkcionális létesítmény, de a fejlesztés céljai között szerepel a turizmus támogatása is. „Ékköve lesz az épület a folyópartnak, de az egész térség szépül, egy komoly rehabilitáción esik át, ami mindenképpen örömteli a városunk életében” – tette hozzá Németh Zoltán.

Az elnök szavait erősítette meg Szeles Szabolcs alpolgármester is, aki úgy fogalmazott, minden fejlesztés ami Győrben valósulhat meg fontos és jelentős. „Szigeti képviselőként is örvendek annak, hogy ez már a sokadik beruházás ami a városrészt érinti. Gratulálok mindenkinek aki a projektben közreműködött. Fontos kiemelni, hogy a gönyűi fenékküszöb kialakításával, a vízszint szabályozásával gyakorlatilag visszakaptuk a folyóinkat, ezáltal pedig a vízparti fejlesztések is különös jelentőséggel bírnak, így ez a mostani építkezés is” – mondta kérdésünkre az alpolgármester.

A beruházás európai uniós és a vármegyei önkormányzat saját forrásából, Magyarország kormányának támogatásával valósul meg, mintegy 800 millió forintból. 666 négyzetméternyi fűtött terület áll majd rendelkezésre, de az épületben öltözők is helyet kapnak, a földszinti szabadtéri helyiség pedig nyári rendezvények fogadására is alkalmas lehet. A kivitelezést a Szabó és Társa Kft. és az Erda Szolg Kft. konzorciuma végzi.

Az ünnepségen a megjelentek a koszorúzást követően egy oszlopos gyertyánt is az épület tetejére helyeztek, melyet aztán további négy fával együtt elültetnek majd a helyszínen. Az épület legkésőbb júliusra készülhet el, a vármegyei önkormányzat az augusztus 20-ai díszközgyűlését már a komplexumban tartaná.

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt