A Csiza család sikere: ünnepel a Piktor Győrben!

P. Csapucha Adrienn Fotó: Marcali Gábor
2023.10.19. 11:57

Kiemelt esztendő a 2023-as a Piktor Kft. életében. Az ismert győri, három generációs családi vállalat idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját, ráadásul a fejlesztéseik sorában egy új, 1100 négyzetméteres raktárcsarnok is szerepel, melynek alapkövét csütörtökön tették le a cég vezetői. A rendezvényen dr. Dézsi Csaba András és Simon Róbert Balázs is elismerően szólt az évtizedek óta dinamikusan fejlődő vállalatról.

A Piktor Festékbolt 1985-ben kezdte meg működését Szabadhegyen, a József Attila utcában. A családi vállalkozás a rendszerváltás után az első festékbolt volt a városban.

2003-ban a szülők szakmai hozzáértése valamint a gyerekek fiatalos lendülete által akkora sikereket ért el a cég, hogy szükségessé vált a bővítés, költözniük kellett. Így vásárolta meg a Csiza család az akkor 20 éves Fészek Áruházat.

A társaság sikertörténetéről Csiza Tamás beszélt a csütörtöki ünnepségen. „Az új telephely megvásárlásakor felújítással indítottuk a vállalat életének új fejezetét, mellette pedig egy 800 négyzetméteres raktárcsarnokot is építettünk a területen. 2023-ban a Fészek, a mai Piktor egy komoly ráncfelvarráson ment keresztül. 2 évvel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy építünk egy 1100 négyzetméteres raktárcsarnokot, elkezdődött egy tervezés, megnyertünk egy napelempályázatot, közel 50 millió forintból megvalósult az áruház tetőszigetelése, és közel 80 millió forintból azonnal megtörtént az áruház külső szigetelése, valamint a fűtés-hűtés korszerűsítés is, így zéró emissziós kibocsátással bír most a cég” – mesélt a mérföldkövekről az ügyvezető.

A Győrben már legendássá vált társaság sikerét dr. Dézsi Csaba András is méltatta az ünnepségen. „Polgármesterként mindig öröm látni, mikor valami épül, ha egy cég fejlődik. Mikor polgármester lettem átgondoltam én is az életem, és azt, hogy mi mindenünk van a városban. Ezeket az értékeket pedig az itt élő emberek tudásánák, szorgalmának, munkájának és munkabírásának köszönhetjük. A Csiza család története is példaértékű, a cég több mint egy festékbolt. 130 ezren élünk a városban, Győr egy nagy család és abban mindannyian egyetértünk, hogy a városunkat értékelni és építeni kell” – fogalmazott a rendezvényen a polgármester.

Saját emlékeit idézte fel Simon Róbert Balázs is, az országgyűlési képviselő saját bevallása szerint is rendszeres vásárlója az üzletnek. „Szabadhegyiként pontosan emlékszem arra, amikor az 1980-as évek közepén megnyitotta üzletét a Piktor Festékbolt. Most valóban két fontos mérföldkőről érdemes beszélni, az egyik a napelempark telepítése 80 millió forint értékben, melyhez 26 millió forint állami támogatást nyert a cég. A másik pedig az új raktárépület, melynek alapkőletételét ma ünnepeljük és bízom benne, hogy hamarosan találkozunk a csarnok avatóján is. Erős, stabil vállalkozásról van szó, mely a Csiza családnak köszönhető” – mondta Simon Róbert Balázs.

A hazai piacon is a legnagyobb magántulajdonú áruháznak minősülő Piktorban három generáció dolgozik együtt, az éves árbevétel meghaladja a 9 milliárd forintot. Győrben 80 főt foglalkoztatnak de jelen vannak még további 3 városban, így 120 családnak biztosítanak munkahelyet. Az épülő 1100 négyzetméteres raktárépület több mint 900 millió forintból valósulhat meg.

(X)

Galéria: Marcali Gábor

TV-s szerkesztő: Kárpát Zsolt