A Civilek Győrért Egyesület dr. Dézsit támogatja

Fotó: O. Jakócs Péter
Győr+
2020.01.21. 16:52

„Arra kérjük tagjainkat és szimpatizánsainkat, hogy a vasárnapi megismételt polgármester-választáson dr. Dézsi Csaba Andrást, a Fidesz-KDNP jelöltjét támogassák” – jelentette be sajtótájékoztatón Kovács László, a Civilek Győrért Egyesület elnöke kedden.

Az elnök indoklásként elmondta: dr. Dézsi Csaba András programjában két olyan kardinális pont is szerepel, amelyet a civilek az októberi választáson célként tűztek ki. Egyik a tömegközlekedés fejlesztése, a másik pedig a nyitott városháza.

„Egyeztetéseket folytattunk a Fidesz-KDNP jelöltjével, aki nyitott volt, a tárgyalások eredményre vezettek, ezért állunk be Dézsi doktor mögé” – indokolt az elnök. Beszélt arról is, ígéretet kaptak arra, hogy Civil Egyeztető Fórumot hoznak létre Győr fejlődésének érdekében.

„Dr. Dézsi Csaba András az a jelölt, aki a mögötte álló közgyűlési támogatással képes hidat építeni, vezetésével a város fejlődni tud és úrrá lehet azon a megbicsakláson, ami a városban kialakult” – fogalmazott Kovács László. Dicsérte az orvost is, aki elismert kardiológusként létrehozta a Szívcentrumot, s szakmájából adódóan képes gyors és jó döntéseket hozni, erre most Győrnek is szüksége van.

A Civilek Győrért Egyesület az októberi önkormányzati választáson négyezer szavazatot kapott, a kilenc százalékos eredménynek köszönhetően két képviselőjük jutott be a közgyűlésbe.

Televíziós szerkesztő: Zombai-Kovács Ákos

Kapcsolódó témák: #Győr+ TV | #választás2020 |