Klasszikusoktól az artig: a Rómer Mozi és ami mögötte van

A belváros szívében lüktet a filmszínház

Fotó: P. Csapucha Adrienn
P. Csapucha Adrienn
2022.04.29. 06:40

A Rómer Ház programjai között kiemelt helyen szerepel a mozi kínálata, mely igényes filmeket tár a nagyközönség elé, hajazva a fővárosi art mozik hiánypótló szerepére. Pongrácz Balázzsal az egyik új magyar produkció, a Szelíd vetítése előtt beszélgettünk, hiszen a következő időszakban is komoly repertoárt kínál a belváros szívében lüktető filmszínház.

A koronavírus járvány lelassította az életünket, gúzsba kötötte a szórakozási lehetőségeket. A korlátozások feloldásával azonban lassan minden visszatér a régi kerékvágásba, a találkahelyek is újra megtelnek élettel. A mozik szerepe is felértékelődött, most érezzük csak igazán, hogy nem csak azért jártunk és járunk moziba, hogy széles vászon előtt, popcornt majszolva nézzük meg a legújabb kasszasikereket, hanem azért is, hogy társaságban szerezzünk új élményeket.

A Rómer Mozi tavaly ősszel komoly átalakuláson esett át, hiszen a legújabb technikákkal szerelték fel az intézményt, így ma már a legmodernebb digitális vetítőgép segítségével 4K felbontásban, 5.1-es digitális hanggal élvezhetik a nézők a filmeket.

„A tapasztalataink egyre jobbak, ez persze összefügg az aktuális covid helyzettel, hiszen úgy látjuk, egyre bátrabban jönnek közösségbe az emberek” – kezdte beszélgetésünket Pongrácz Balázs programszervező, aki nagy lelkesedéssel vezetett körbe a teremben. „Teltházzal üzemelünk, nagyon jó hangulatú vetítéseink vannak, izgalmas közönségtalálkozókkal csábítjuk a publikumot, nyáron pedig indul a kertmozi a Rómer Ház hangulatos belső udvarában, aminek megint csak lesz egy egyedi miliője, könnyed, nyári produkciókkal fűszerezve” – árulta el a terveket a szakember.

Részlet az Aranka & Frici című filmből

Balázs a repertoárt tudatosan építi fel, a Győrben egyébként is bejáratott úgynevezett blockbuster kínálatot kiegészíti főleg európai, különösképpen magyar szerzői filmekkel, hozva a budapesti art mozik kínálatát, színvonalát, nem utolsósorban hangulatát. A belvárosban ez valóban hiánypótló, és a példa is azt igazolja, hogy van rá igény.

Áprilisban egyébként Frankofón Filmnapokat tartottak a házban, de volt két közönségtalálkozó is, ahol olyan neves művészek is megfordultak, mint például a Frici & Aranka szereplői, Eke Angéla, Páder Petra vagy éppen a Kosztolányit alakító Hajdu Tibor, illetve a Csoportterápia kapcsán Járai Mátét faggathatta a közönség.

De vajon mit gondol arról a Rómer Mozi kulcsembere, hogy mitől jó egy film? Erre is kíváncsiak voltunk. „Ha az elején nem tudom a végét, és ha már egy kis katarzisérzést okoz, az már jó. Hozzon újdonságot, legyen maradandó” – fogalmazott Balázs. A magyar filmek az elmúlt időszakban büszkélkedhetnek ezzel a tulajdonsággal, egy ilyen katarzist hordozó produkció Nemes Anna és Csuja László filmje a Szelíd is, melyet éppen ottjártunkkor teltház előtt játszott a filmszínház, és amelyben az egyik főszereplő egy győri testépítő hölgy, Csonka Eszter. Vele és az egyik rendezővel is találkozhatnak a film következő vetítésen május 15-én, Győrben, a modern és igényes Rómerben, ahol természetesen mi is ott leszünk.

Kapcsolódó témák: #film | #Rómer Ház | #Rómer Mozi |