Érettségi 2022

A Baksások nem féltek a matektól

Fotó: Marcali Gábor
Németh Boglárka
2022.05.03. 11:31

Stábunk a tegnapi magyar érettségi kapcsán a Révai Miklós Gimnázium diákjait faggatta. Kedden a Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium végzős diákjait kérdeztük arról, milyen hangulatban várják a megmérettetést.

A 12. J tanulói egy ún. “reálos” osztály tagjai. Beszámolójuk alapján nem félnek, hiszen felkészültek. “Igazából sokat készültünk ahhoz, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy annak lennie kell. Jól aludtam, reméljük a legjobbakat. Az osztályban tizenkét főből nyolcan mentek emelt szintű vizsgára, négyen írunk közepet, de mi is csak azért közepet, mert más irányba tanulunk tovább” – mondta el a Győr+ Médiának Kernya Gábor, aki jogásznak készül. 

Kernya Gábor

“Jó felkészítést kaptunk, én arra számítok, hogy a tegnapi magyar után egy viszonylag nehéz matekot kapunk, de nem izgulok ettől függetlenül” – nyilatkozta Nagyszokolyai Áron, aki Bécsben szeretne továbbtanulni, így az érettségi eredménye nem számít, mégis jól szeretne teljesíteni, hiszen elvárásai vannak magával szemben.

Nagyszokolyai Áron

A Baksában a szótárak sem voltak véletlenek az asztalokon, hiszen egy komplett osztály érettségizik angol nyelven matekból, de ők sem stresszeltek.

“Mi igazából a 0. év óta végig angolul vettük a matekot, amikor próbaérettségit írtunk magyarul inkább azzal volt a gond, hogy hirtelen egy-egy szó nem jutott eszembe, szóval szerintem könnyebbséget okoz angolul tanulni, mint magyarul. Én is külföldre megyek, de szeretném jól megírni, szeretnék jól teljesíteni, hogy az általam megjelelölt magyar egyetemekre is elérjem a pontszámot” – hangsúlyozta Sári Roland

Sári Roland

Ferenczy Fruzsina azért izgult egy kicsit. “Nekem a matek a legmumusabb az összes közül, mivel alapvetően humán irányban szeretnék továbbtanulni, számomra a legnehezebb feladat a térgeometria lesz, ez az, amitől a legjobban félek, de a többi nem okozhat nehézséget úgy érzem” – osztotta meg a stábunkkal a fiatal hölgy, majd Rigó Sándor Kristóf beszélt hangulatáról, akinek igazán számít a mai nap, hiszen a fiatalember informatika szakra készül.

Ferenczy Fruzsina

“Egészen jól keltem reggel, picit azért izgulósan, fáradtság nincs rajtam. Azt érzem, ha kapunk mondjuk egy sorozatos feladatot , vagy akár egy síkgeometriát, akkor én azzal boldog lennék” – számolt be Kristóf, aki ezt követően az informatikától tart a leginkább.

Rigó Sándor Kristóf

A magyar nyelvű középszintű matek vizsgára 180 perc van, míg az idegen nyelven számolók plusz 45 percet kapnak. Icsei Mónika, a Baksa Gimi egyik matektanárnője reménykedik abban, hogy az összeállításnál figyelembe vették azt, hogy a mostani vizsgázók többsége sokáig volt karanténban. “A tavalyi feladatsor szerintem megoldható volt, általában a középszintű feladatsor az megoldható. Elérni a közepes szintet akár könnyű is lehet, azonban az, hogy valaki 80% felett teljesítsen, ahhoz azért már kell tudás, de úgy igyekeztünk, hogy ez is meglegyen” – fejtette ki a pedagógus, aki hozzáfűzte, hogy az ő diákjai a kombinatorikától, a valószínűségszámítástól és koordinátageometriától félnek a legjobban.

A 2022-es matematika érettségi első részében gráfok, halmazok, geometria, mértani sorozat, térgeometria és valószínűségszámítás is helyet kapott. Bejcziné Mosolits Erika, a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a magyar érettségi a diákok szerint egy megoldható, diákbarát vizsga volt.

“Nálunk a diákok nagy többsége inkább humán beállítódású, nagyon reménykedünk benne, hogy ma is mindenki jól szerepel. A reálosok úgy gondolják, hogy nekik ez csúcsnapjuk, ma fogják kihozni magukból a legtöbbet” – tette hozzá az igazgatónő, aki arról is beszélt, hogy a teremben szellősen ülnek a diákok, a termek ajtajait nyitva hagyják, emellett kézfertőtlenítő is rendelkezésre áll, de a tanulók között hónapok óta nem volt fertőzött, így bíznak abban, hogy az érettségi vizsgák során sem lesz probléma. 

Az  érettségi holnap a történelemmel folytatódik. 

Galéria: Marcali Gábor

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Kapcsolódó témák: #érettségi2022 | #galéria | #híradó |