75 éves jubileumát ünnepelte a Konzi

Németh Boglárka Fotó: MekliZ Fotó
2022.12.14. 08:08

Ajándékkoncert néven tartotta meg 75 éves jubileumi ünnepségét a Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium, azaz a „Győri Konzi”. Az iskolához méltóan hangversennyel tisztelték meg a jeles alkalmat, bár az intézmény tavaly volt 75 éves, az ünnepségre a pandémia miatt idén került sor, kedd este a Zsinagógában.

Hirdetés

Az esemény kapcsán Baross Gábor, az intézmény igazgatója úgy fogalmazott: a koncert alcíme lehetne múlt-jelen-jövő is, hiszen a múltban a Győri Konziban tanult növendékek közül sokan világjáró, jelentős színpadokat bejáró művészek lettek a jelenben, ezzel példát állítanak a jövő generációjának, a mostani diákoknak arról, hogy tehetséggel, szorgalommal és kitartással milyen messzire el lehet jutni.

Az eseményen elsőként dr. Nagy Adél a Győri Tankerületi Központ igazgatónője mondott beszédet. “A Győri Konziban folyó kimagasló és összetett zeneművészeti, szakmai munka országszerte ismert és elismert, a határokon is túlmutató sikerekkel, eredményekkel mindannyiunk örömére. Szeretném megköszönni az intézmény egykori és mostani vezetőinek, tanárainak azt az áldozatos és kimagasló szakmai munkát, mellyel a tehetségek legteljesebb kibontakozását teszik lehetővé”– hangsúlyozta a fenntartó vezetője. 

A város nevében dr. Pergel Elza alpolgármester  köszöntötte az egybegyűlteket. “Egy olyan városnak lehetek az alpolgármestere, ahol a zenét a legmagasabb szinten, a legszebb környezetben, olyan kiváló emberek művelik, mint amilyenek Önök. Az Önök iskolája, az Önök tanári kara, azok a szülők, akik bizalmukat fektették ebbe az iskolába. Ide küldték tanulni a gyerekeiket, akik aztán innen kinőve eljutnak odáig, hogy nagyszerű tagjai lehetnek a városnak, a város művészeti életének és bekerülhetnek akár a Győri Filharmonikus Zenekarba, vagy a Győri Nemzeti Színházba, ahol olyan szinten és olyan látványosan, sok ember előtt adhatják elő azt a tudást, amit itt alapoztak meg eben az iskolában, hiszen ez az iskola a bölcső.” 

Simon Róbert Balázs, országgyűlési képviselő is a díszvendégek között foglalt helyet. “A győri kulturális élet nagyon magas színvonalú, hiszen  jelen van a balettművészet, jelen van a zeneművészet. Mindezeknek az utánpótlását azok a kitűnő iskolák, pedagógusok és diákok biztosítják, akik többek között itt, a Konziban tanulnak és tanítanak– emelte ki a politikus, aki említette Jávorkai Sándort és Ádámot, akik világjáró szólisták és akik az iskola tanulói voltak egykor, ma pedig elismert művészek. Őket egy díjra is ajánlotta a képviselő, de erről többet egyelőre nem árult el. 

Az iskola igazgatóját vastaps fogadta a szószéken. Baross Gábor – aki maga is egykor a nagy múltú iskola diákja volt – nagyon büszke a tanári karra, amely kiválóan képzett zenetanárokból, közismereti pedagógusokból áll. A tanulók állandó résztvevői rangos zenei versenyeknek, mindig elismerésekkel, dicséretekkel, díjakkal térnek haza.

“Egy lényeges közös pontja biztosan van az életünknek: művészetekre, zenére mindig szüksége lesz az embereknek. A Győri Konzi pedig mindig itt lesz nekünk, ahol zenére lelhetünk. Immár 76. éve tölti be fontos küldetését intézményünk, hét és fél évtized egy iskola életében annyira elég, hogy a megalapításakor belévetett bizalmat, elképzeléseket, létjogosultságát hitelesen tudja bizonyítani és ha ez sikerül, akkor is nagyon sok teendő áll még előtte”- mondta el az igazgató. 

Az iskola 1946-ban nyitotta meg kapuit, akkor még Győri Állami Zenekonzervatórium néven. Jelenlegi elnevezését 1992-ben vette fel azzal az elgondolással, hogy az európai zenetörténetben maradandót alkotó Richter János munkásságát és példaértékű életművét szem előtt tartva nevelje és oktassa a jövő generációjának kiváló muzsikusait.

Napjainkban nemcsak a zeneoktatásban betöltött szerepe kimagasló, de szakmai tevékenysége által szerves részét alkotja Győr város kulturális életének. Szoros kapcsolatot ápol többek között a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karával, a Győri Filharmonikus Zenekarral.

Az ünnepségen fellépett fiatal „öregdiákként” Baross Ádám, aki több hazai és nemzetközi zongoraverseny győztese, díjazottja. Az idén Weimarban diplomázó főiskolai hallgatóval produkcióját követően a műsorvezető beszélgetett. 

Az egykori konzis diák, Kossuth-díjas, Érdemes Művész Lukács Gyöngyi operaénekes is színpadra lépett. Láthatta a közönség Tarkövi Gábort, a Berlini Filharmonikusok volt szólótrombitását, valamint Jávorkai Sándort és Ádámot. Meglepetésként fellépett a Konziból diákzenekarként induló legendás Tea együttes trió-formációja (Tóth Tamás, Nemes Tibor, Holló Aurél), akik a hazai jazz-rock műfaj kiemelkedő képviselői, két lemezzel, „eMeRTon-díjjal”, számtalan rádió-, és tv-felvétellel a hátuk mögött.

Galéria: MekliZ Fotó

TV-s szerkesztő: Németh Boglárka

Hirdetés