20 milliót kapott a Széchenyi-egyetemi startup

Győr+
2021.01.06. 14:10

Újabb sikeres félévet zárt a győri Széchenyi István Egyetem, a Startup Campus és a Magyar Fejlesztési Bank-csoporthoz tartozó Hiventures közös inkubációs programja.

Ezúttal három csapat mutatkozott be a Demo Day keretében, közülük a felhasználóbarát napelemrendszereket fejlesztő Lument tartotta befektetésre érdemesnek a zsűri. A négy széchenyis hallgatóból álló csapat húszmillió forintos tőkeinjekciót kapott.

2020 ősze volt sorozatban a harmadik félév, amikor elindult az Uni Győr inkubációs program, melynek keretében szakmai mentorálást és képzést kaptak a jelentkező széchenyis startupok. A szemeszter végén szokás szerint egy külön esemény keretében mérkőztek meg egymással a csapatok a sokmilliós befektetés reményében.

Dr. Dőry Tibor, a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus Kompetenciaközpontjának vezetője köszöntőjében kiemelte, a hallgatói innováció az egyetemi innovációs ökoszisztémán belül fontos szerepet tölt be. „Igyekszünk olyan pályázati konstrukciókkal, képzésekkel és programokkal ösztönözni az egyetemisták és oktatóink vállalkozói tevékenységet, amelyekkel a város és a régió gazdaságát is támogatjuk. Ez a fejlesztői tevékenység a következő európai uniós ciklus egyik fontos célkitűzése, egyben egyetemünk stratégiájának prioritása is, emiatt ezeket a projekteket még éveken keresztül szeretnénk folytatni” – húzta alá az egyetemi docens.

Az inkubációs program zárultával a három legígéretesebb projekt mutatkozhatott be a befektetői zsűri előtt, az úgynevezett Demo Day keretében. A DynaBikeLight kontaktmentes, dinamóhoz hasonló elven működő kerékpárvilágítással foglalkozik, a Lumen egyszerűen telepíthető, hálózatba köthető napelemrendszereket fejleszt, a Cube Coffee pedig újrahasznosítható, környezetbarát kávéspoharával váltaná ki az eldobható csomagolásokat. A következőkben röviden bemutatjuk a három startupot, majd ismertetjük a zsűri döntésének hátterét.

Az eredményhirdetés online formában is izgalmas volt. Fotó: Széchenyi István Egyetem

DynaBikeLight

A kerékpárokon éjszaka vagy rossz látási körülmények között elengedhetetlen valamilyen világítás használata, elsősorban biztonsági okokból – erre nyújt innovatív megoldást a DynaBikeLight csapata, akik a kerékpár mozgási energiáját használják fel a fényhatás eléréséhez. A termék egy kerékíven futó, látványos fényér, amely tekeréskor aktiválódik, nagyban hasonlítva a dinamó működéséhez.

„Termékünk külső energiaforrás felhasználása nélkül, kontaktmentes indukciós technológiával biztosítja a kerékpár világítását. Elöl fehér, hátul piros fényívet generál, mely minden irányból jól látható. A termék több alkatrészből áll, de elég egyszer telepíteni, az első használatkor”

– szögezte le Czantleitner Emese, a DyneBikeLight marketingese.

Lumen

A Lumen csapata az építőipar képzeletbeli tortájából vágna ki egy szeletet saját fejlesztésű, kompakt napelemcsomagjával. A tisztán széchenyis hallgatókból álló csapat úgy kalkulál, hogy az egyébként is túlterhelt és folyamatosan csúszásokban lévő generálkivitelezők szívesebben költenek olyan rendszerekre, amelyek gyorsan és egyszerűen üzembe helyezhetők. A könnyen telepíthető és tetszőlegesen optimalizálható, több kategóriában is elérhető LumenBoxot pontosan az ő igényeikre szabták.

„Az Európai Unió szabályozása szerint 2021-től az új építésű társasházak energiaigényét legalább 25 százalékban megújuló forrásból kell fedezni. Ezt az elvárást a magyar vállalkozók többsége napelemekkel teljesíti, ezek telepítése azonban bonyolult, sok munkaerőt igényel, ráadásul az eszközök több elemből állnak, a beszállítók nem mindig küldik időben a szükséges alkatrészeket. A LumenBox előnye itt mutatkozik meg, mi ugyanis kész eszközt gyártunk, felfüggesztéssel, védő áramkörökkel, egyetlen termékbe integrálva, ami jelentősen megkönnyíti a telepítést. Készülékeink hálózatba kapcsolását is biztosítjuk” – mondta Nagy Felicián, a csapat műszaki tervezésért felelős tagja.

Cube Coffee

„A Cube Coffee nemcsak egy pohár, hanem egy közösségi hálózat, amely forradalmasítja az eldobható csomagolásokat” – foglalta össze startupjuk lényegét Vadász Vanessza, a csapat termékfejlesztéssel és designnal foglalkozó tagja. Prezentációjából kiderült: termékük az egyszer használatos, többnyire műanyagból vagy papírból készült kávéspoharakat cserélné le egy visszaváltható, környezetbarát pohárra, amit egyszerűen csak Cube-nak neveznek.

„Sokféle űrtartalmú poharat gyártanak a világon, a Cube viszont moduláris, a mérete tetszőlegesen csökkenthető vagy növelhető, így egy pohár elégíti ki az összes igényt. A pohárhoz tartozik egy tető és egy palást is, ami hordozni fogja a kávézó arculatát és a sajátunkat is, a hőre reagáló chip pedig mutatja, milyen állapotban van a kávénk”

– ismertette terméküket a Széchenyi István Egyetemen építésznek tanuló lány.

Varga-Tarr Sándor, a befektetői zsűri elnöke mindhárom csapatnak megköszönte a felkészülést, majd az eredményhirdetés következett. A bírálók döntése értelmében a Lumen kapott befektetést, ami 20 millió forintos tőkeinjekciót jelent.