Útfelújítás

2 milliárdos útfelújítás kezdődik, indul a 82-es bevezető tervezése

Fotó: Győr+TV
Ficsór Dávid
2021.11.08. 13:28

Fontos útfelújítások zajlanak Győrben és az egész térségben. Kara Ákos kezdeményezésére egy újabb jelentős kormányzati beruházás kezdődik. Az országgyűlési képviselő a Győr Plusznak számolt be először arról, hogy 2 milliárd forintból megújul a Pápát és Kisbért összekötő út Győr-Moson-Sopron megyei, közel 9 km-es szakasza.

Ez kapcsolódik a tervezett Veszprémvarsányi körforgalomhoz, ami Kara Ákos szerint a biztonságot szolgálja.

„Sok győri használja ezt az utat, amikor a Bakonyba Vinye, Fenyőfő felé mennek, a választókerületem egyik legrosszabb állapotú útja ez, erre sikerült most forrást szerezni” – mondta a képviselő, aki hozzátette, hétfőn egy megbeszélésen vesz részt a kivitelezővel az ütemezésről, de az már biztossá vált, hogy jövő tavasszal kezdenek bele a munkálatokba. Minden szükséges megállapodást megkötöttek, a kétmilliárdos kormányzati forrás rendelkezésre áll, jövő őszig el fog készülni a fejlesztés.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, egy 4,4 km hosszú, 2×2 sávos út épül majd az M1-es autópálya és a 82-es út találkozásától, a 83-as és a 821-es utak csomópontjáig. Kara Ákos, a terület országgyűlési képviselője ezzel kapcsolatban portálunknak azt mondta, készülnek a beruházás tervei.

„Ez a javaslatomra két komoly fejlesztési elemmel egészül ki. A METRO csomópont mintájára azt javasoltam, hogy az itteni autópályalehajtóknál létesüljenek turbókörforgalmak, így ezt a szakaszt már így is tervezik” – mondta a politikus.

Kara Ákos. Fotó: Győr+ TV

Az új 82-es bevezető tervezése egy hosszú folyamat, hiszen számos kritériumnak kell megfelelnie az új nyomvonalnak. Környezetvédelmi, hatósági engedélyek, területvásárlások szükségesek ehhez. A kormány egymilliárd forintot biztosított a tervezésre, ami maximum másfél évet vehet igénybe.

Képviselőként azért fogok dolgozni a tervezési időszak alatt és után, hogy a forrást is a beruházás mellé tegye a kormány. 2024-re készülhet el az új szakasz, melynek kiindulópontja az M1-es autópálya és a 82-es út találkozása lesz. A város mellett húzódik majd az új bevezető, ami a Győr-Pápa vasútvonalat átszelő felüljárón keresztül érkezik meg a Szentlélek-templom mellé” – tette hozzá Kara Ákos, aki kitért a 82-es út, győrújbaráti bekötő út csomópontjára is.

Ezzel kapcsolatban elmondta, a kormány elfogadta, hogy itt is körforgalom épüljön. Ideiglenesen, a kerékpárúthoz kapcsolódóan jelentősebb fejlesztést hajtottak végre, hiszen napelemes világítótestek kerültek ki, de a legbiztosabb megoldást a körforgalom jelenti majd.

Televíziós szerkesztő: Ficsór Dávid