Tanítók napja faültetéssel

J. Kovács Andrea Fotó: O.Jakócs Péter
2025.03.11. 12:42

Emlékfa ültetéssel kezdődött a „Tanítók napja” a Széchenyi Egyetem Apáczai Karán kedden délelőtt. Az épületegyüttes Kiss János utcai előkertje egy juhar csemetével gazdagodott, melyet dr. Pongrácz Attila dékán, valamint Nagykutasi Viktor, a Kertészek és Kertbarátok Egyesületének elnöke közösen ültetett el.

Az eseményen megjelenteket dr. Pongrácz Attila köszöntötte. Az intézmény dékánja úgy fogalmazott: „Aki fát ültet, az a jövőre gondol. Mi pedig a jövőnek képezzük azokat a szakembereket, akik majd a következő generációt fogják oktatni, nevelni. Ma ünnepeljük a tanítók napját, melyről minden évben megemlékezünk. A faültetéssel azt szeretnénk szimbolizálni, hogy mi a jelenben teszünk azért, hogy a jövőben árnyat, hűset kapjanak, akik ezt a fát meglátogatják.”

Dr. Pongrácz Attila azt is elmondta: négyszáz éve született a kar névadója, Apáczai Csere János. A kor neves tudósa volt, aki először tette magyar nyelven elérhetővé az akkori tudás csínját-bínját. Az, hogy ma magyarul beszélünk, a különböző tudományokat magyarul is műveljük, részben neki is köszönhető. A négyszáz éves hagyományok tisztelete, valamint a tanítók napja jó alkalmat nyújt kifejezni elköteleződésüket a tanítói hivatás iránt.

A rendezvény apropóján együttműködési megállapodást kötött az Apáczai Kar a Kertészek és Kertbarátok Győr Városi Egyesületével.

Nagykutasi Viktor, az egyesület elnöke a Győr+ Médiának elmondta: Az épület udvarán van egy gyakorló iskola kert, ahol a pedagógushallgatók megtanulhatják a kertművelést azért, hogy továbbadhassák ezt a tudást a gyerekeknek. Hogyan kell egy kertnek nekiállni, hogyan vessünk el egy növényt, mire figyeljünk a gondozásnál. Ez a program hozott bennünket össze, s rájöttünk, hogy rengeteg rendezvényt, bemutatót, projektet tudnánk megvalósítani az oktatókkal és a hallgatókkal közösen. Mivel a tagjaink többsége nagyszülőkorú, ezért nagy kihívásnak érezzük a fiatal és az idős generáció közötti együttműködést.

Barabás Renáta mesteroktató, a Boldogságóra program pedagógus nagykövete arról beszélt mennyire fontos megtanulni, hogyan legyünk boldogok. A Boldogságóra célja, hogy a gyakorlati alkalmazásban elsajátítsuk figyelmünk tudatos irányítását a pozitív gondolatok, érzelmek irányába. Ilyen gyakorlati elem a boldogító jócselekedet vagy az apró örömök élvezete, mint a faültetés.

A juharcsemete elültetésén jelen voltak az Öveges Kálmán Gyakorló Iskola tanulói, akik papír szívecskékre írt, pozitív üzeneteiket helyezték el a kerítésen.

A „Tanítók napja” módszertani délutánnal folytatódik, ahol előadások és workshopok várják a pedagógusokat. 

Galéria: O. Jakócs Péter